
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A ballagási szezon ugyan tavaly elmaradt, így talán a madarak voltak az egyetlenek, akik ebben örömüket lelték, ám az idén ismét megtarthatók ezek az ünnepségek. Az igazgató és néhány kiváló diák beszéde után megszokott, hogy a „lezárult egy korszak” emlékére a ballagó diákok héliummal töltött léggömböket engednek a levegőbe, ám ez hiába mutat jól a fotókon, a madarak számára életveszélyes.
Egy állatvédő édesanya kérte a madármentők segítségét, mivel a lánya ballagásán is tervez lufireptetést az iskola, és sajnos az anyuka egyes-egyedül erősíti az ellenzők táborát. Hiába mondta el a szülőknek és az iskolának is, mindez mennyire környezetszennyező és veszélyes az állatokra nézve, mindössze annyit ért el, hogy az ő lánya nem vesz részt a lufielengedésben.
A Mályi Madármentő Állomás facebook oldalán osztotta meg az anyuka, Viki panaszát, és ezzel szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy ugyan szép ez a hagyomány, de gondolkodjunk el azon, megéri-e abban az esetben is, ha sok madár életét követeli.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen