
Elítélték az egykori bokszoló gyilkosát Gyulán
Elképesztő látvány tárult néhány nappal ezelőtt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei elé, amikor az M5-ös autópályán utolértek egy román autószállítót. A furgon egy trélert húzott maga után, amin egy platós kisteherautót szállított, amire még egy személyautót is felpakoltak, így haladt a sztrádán az életveszélyes horrorkaraván. A pénzügyőrök azonnal lekísérték a már szemmel láthatóan is túlsúlyos piramist, amiről mérlegre állítása után gyorsan kiderült, hogy két tonnával nyomott többet a megengedettnél, és még menetírókészülék sem volt a kocsiban.
A NAV péntek délelőtti közleménye szerint a sofőr azt állította, hogy nem tudott a túlsúlyról és arról sem, hogy ha a furgonnal szerelvényt is vontat, akkor kötelező a menetírókészülék és annak használata is.
A pénzügyőrök végül közigazgatási eljárástindítottak az ügyben, emellett a többletsúly miatt 650 ezer, míg a menetírókészülék hiánya miatt a kocsi üzembentartójának 1 millió 40 ezer forint bírságot kell fizetnie.
Címlapfotó: Facebook/Nemzeti Adó- és Vámhivatal

Elítélték az egykori bokszoló gyilkosát Gyulán

Videón a nő, aki mattrészegen megrongált kilenc autót Pécsen

Videón, ahogy teljes terjedelmében égett egy kamion a 8-as főúton

Rekordtempóban gyűjtötte a büntetőpontokat a siető BMW-s Debrecenben - videóval

Túlpörgette a ménest a Váci úton, a Mustang a tetején állt meg

Különös meglepetést rejtegetett egy zuglói Kinder-tojás

Kiemelt razzia kezdődik az utakon

Videón, ahogy tüzet okád egy kémény a kazincbarcikai éjszakában

27 évesen meghalt Soltész Gréta

Elítélték a kegyetlen magyar gyilkost Ausztriában

Holttestet találtak Szegeden, rejtélyes tragédia rázta meg a helyieket

Szennyezettség miatt vonták ki a népszerű márka tápszereit a forgalomból