Élete végéig börtönben marad az antiszemita gyilkos

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a párizsi büntetőbíróság egy három évvel ezelőtt kegyetlen módon megölt 85 éves zsidó nőt gyilkosát.

2021. november 11. 08:08

Mireille Knoll késszúrásokkal teli, részben megégett holttestére 2018. március 23-án találtak rá abban a párizsi lakásban, ahol egyedül élt. Az asszonyt 11 késszúrással ölték meg, a lakásban legalább öt helyen gyújtottak tüzet szándékosan. Az eset óriási felháborodást keltett Franciaországban, a zsidó szervezetek és a politikai pártok pár nappal később többezres tiltakozó menetet szerveztek az antiszemitizmus ellen Párizsban.

A fővádlottat, a 31 éves Yacine Mihoubot életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték, míg tettestársát, a 25 éves Alex Carrimbacust az emberölés vádja alól felmentették, de az áldozat meglopása miatt 15 év börtönbüntetést kapott. Súlyosbító körülményként ismerte el a bíróság az antiszemitizmust, és azt, hogy az idős beteg nő veszélyeztetett volt.

A bíróság úgy ítélte meg, hogy a bűncselekményt egy "általános antiszemita kontextusban" kell értelmezni. Frank Zientara bíró az ítélethirdetéskor kiemelte, hogy az elkövető "előítéletei", általában a "zsidó vallás" és az áldozat zsidósága iránti gyűlölete motiválták a tettét, miután meg volt arról győződve, hogy Mireille Knoll vagyonokat rejthet a lakásában, annak ellenére, hogy az idős nő nagyon szerény körülmények között élt a lakótelepi otthonában.

"Igazságos ítélet született, ezt vártuk. A család most már el tudja kezdeni a gyászt" - mondta az ítélethirdetést követően Mireille Knoll unokája.

Fotó: MTI/Illusztráció

A két gyanúsítottat a gyilkosság után rögtön azzal vádolták, hogy valós vagy vélt vallási hovatartozása miatt gyilkolták meg otthonában az idős asszonyt, s az ügyészség másfél évvel később két súlyosbító körülménnyel egészítette ki a vádiratot: a megölt nő különösen veszélyeztetett volt, és a bűncselekményt egyértelműen az áldozat vallása miatt követték el.

Emmanuel Macron államfő is megszólalt az ügyben, s ő is úgy vélte, hogy Mireille Knollt azért ölték meg, mert zsidó volt.

Mireille Knoll 1932-ben született Párizsban. 1942 júliusában túlélte a Vel d'Hív razziát, amely Franciaországban a zsidók legjelentősebb tömeges begyűjtése volt a náci haláltáborokba történő deportálások előtt. A nő az édesanyjával Portugáliába menekült a második világháború idején, majd visszatért Párizsba, s egy holokauszttúlélőhöz ment feleségül.

A tragédia egy évvel azután történt, hogy egy 65 esztendős ortodox zsidó nőt, Sarah Halimit 2017-ben a 27 éves szomszédja, Kobili Traore súlyosan bántalmazott, majd "Allahu Akbar" kiáltással lehajította őt az erkélyről. Az eset közéleti vitát indított az iszlamizmushoz köthető "új antiszemitizmusról". A francia bírósági rendszer legfelsőbb bírósága, a semmítőszék az idén április 14-én elismerte a gyilkosság antiszemita jellegét, ugyanakkor azt is kimondta, hogy nem lehet per az ügyben, miután az elmeorvos-szakértők szerint a kábítószert fogyasztó elkövető a gyilkosságot "delíriumos roham" hatására követte el, ezért nem vonható felelősségre. A férfi a gyilkosság óta pszichiátriai kezelés alatt áll egy kórházban.

MTI

Még mindig küzdenek az életéért
Az Omega frontembere, Kóbor János több mint két hete került kórházba. A kiszivárgott hírek szerint még mindig súlyos...
Sztárok hasonmásaiként is befuthatnak
Úgy tartják, a Földön mindenkinek van legalább egy hasonmása. És ez alól nem képeznek kivételt a világsztárok sem. S...
A túléléstől nem félt, csak a pofontól
Folyamatosan nő a feszültség a Farm VIP második évadában. A játékosoknak nem csak a feladatokkal kell megküzdeniük, ...
Feleségének nem elég szexi, másnak igen
Újra megválasztották az egyik leghíresebb magazin olvasói a legszexibb férfit. A végeredmény még magát a színészt is...
Az apja halála változtatott meg mindent
Karácsony közeledtével a hazai sztárok is az ünnepi készülődés izgalmait élik át már most! Meződi József, az Apostol...
Tények teljes adás, 2021. november 29., hétfő
VÉTLEN - Tragédia Vecsésnél, egy szabálytalan autós miatt halt meg egy vétlen ételfutár, a nő fékezett, de a kisbusz...
Nagyot álmodtak, de küzdeniük is kellett
Japánban született újjá Lantos Tímea, egy tiszakécskei kézműves lány, aki mert nagyot álmodni és valóra váltotta azt...
Botrányhősök voltak, meg tudtak változni
Kelemen Anna nem tartja kizártnak, hogy egykor majd férjhez megy. A playmate azt is elárulta, hogy szerinte nem botr...
Újabb házak felé tart a lávafolyam
Óriási sebességgel halad előre egy újabb lávafolyam La Palma szigetén. A forró magma percenként akár hat métert is h...
Bige miatt fizettek többet a magyarok
Többet kellett fizetniük a magyaroknak az élelmiszerekért Bige László kartellezése miatt - erről Nagy István beszélt...