Éles helyzet Szolnokon, rendőrökkel együtt lépett közbe egy katona

Nem volt vesztegetni való idő, azonnal cselekedtek az ott lévők.

Rosszul lett egy várakozó utas Szolnokon, az egyik Vörösmező úti buszmegállóban feburár 3-án. Mivel az idős férfi ezután már nem mutatott életjeleket, az ott lévők hozzáláttak az újraélesztéshez, illetve segítséget hívtak – derül ki a police.hu pénteki beszámolójából.

Két rendőr néhány perc alatt a helyszínre ért, ekkor egy katona éppen végzett szívmasszázst a betegen. Az egyik egyenruhás ezt követően átvette az életmentést, majd felváltva folytatták.

Fotó: police.hu

Időközben a mentők is megérkeztek, majd műszerekre kötötték az idős férfit, valamint defibrillátorral próbálkoztak, de a férfi keringése továbbra sem tért vissza. Az egyik rendőr ennek ellenére sem adta fel, és egészen addig végezte a mellkaskompressziót, míg a nyugdíjas szíve újra meg nem dobbant.

Végül a beteg állapotát stabilizálták, és kórházba szállították a szakemberek.

2025. február 07. 10:25
A menedzsmentje úgy megijedt, hogy törölte a videót.
Az Indonézia keleti részén fekvő Flores szigeten kitört a Lewotobi Laki-Laki tűzhányó, amely az indonéz vulkanológia...
Már több ezren menekültek Mianmarból a szomszédos Indiába a mianmari junta ellen harcoló két fegyveres csoport közöt...
Saját autójában bukkantak rá a holttestére.
Az egész ország területén elérhetővé váló Otthon Start Program fiatalok tízezreinek nyújt érdemi segítséget az első ...
A viharos időjárás ellenére is folyamatosan javul az áramellátási helyzet, a szakemberek továbbra is kitartóan végzi...
Az évtized vihara tarolta le az országot.
Meghalt egy gyerek és három felnőtt egy brutális balesetben kedden délután az M1-esen Pátynál. Az autójuk egy kamion...