
Olasz dráma a kaposvári konyhában: egymásra hajigálta a kést a házaspár
Ismerőse Győr melletti műhelyébe viharzott be egy most 27 éves férfi 2022 decemberében. Az ügyfél az autószerelő korábbi munkáját szakszerűtlennek találta, ezért bement, hogy számon kérje rajta – derül ki a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség szerdai közleményéből.
Éppen egy autó alváza alatt tevékenykedett a mester, mikor ismerőse felkapott egy gumibevonatú kalapácsnyelet, és ütni kezdte vele. Kétszer a lábára mért csapást, majd mikor a férfi kimászott a kocsi alól, egyszer fejbe is vágta.

A fotó illusztráció: MTI/Sóki Tamás
A szintén 27 éves autószerelő nyolc napon belül gyógyuló sérüléséket szenvedett, de akár sokkal rosszabbul is járhatott volna.
Súlyos testi sértés kísérlete miatt emelt vádat az ügyészség a férfivel szemben, ha pedig bűnösnek találják, akár három év börtönre is ítélhetik.
A támadót hasonló bűncselekmény miatt korábban már felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték.

Olasz dráma a kaposvári konyhában: egymásra hajigálta a kést a házaspár

Elgázoltak egy 70 éves nőt Pécsett

Meddig tart még a drogos sofőrök ámokfutása? Sorra történnek a tragédiák

Kaparós sorsjegyeket rabolt, milliókban reménykedett

Videón, ahogy felgyújtotta ismerőse autóját egy esztergomi férfi

Videón a sárvári boltos banda, trükkös módszerrel fosztogatták az üzleteket

Kilencéves, gyászoló nevelt lányát molesztálta egy férfi

Szerelés közben gyulladt ki egy kocsi Budapesten - videóval

Több mint harmincan sz*xeltek a kiskorúval, kamasz bocsátotta áruba a lányt Zalában

Videóra vette a motoros, ahogy elgázolják Budapesten

Kiugrott az erkélyéről egy 10. osztályos fiú Tokajban, szörnyű esetről érkezett hír

Meghalt Mohácsi Árpád