
Meghalt Mohácsi Árpád
Gesztesi Károly tavaly januárban, tragikus hirtelenséggel vesztette életét. 5 gyermeke és egykori feleségei gyászolták, de ennyi idő elteltével meg kellett hozniuk azt a nehéz döntést, hogy megváljanak a színész imádott otthonától, ahová a 2010-es válása után költözött.
Gesztesi álma az volt, hogy egy közös portán éljen az összes gyermeke, ez részben megvalósult, hiszen az ikerépület másik részében korábbi párja, Niki és három közös fiuk, Márk, Dávid, Áron lakott.
A színész már 2016-ban meghirdette a házat, de akkor úgy döntött, mégsem szeretne megválni tőle. Halála után végül tavaly nyáron bocsátották újra piacra, akkor 220 millió forintot kértek érte, de a túl kevés érdeklődő miatt később 200 millióra csökkentették az árát.
A Blikk információi szerint a ház hozzávetőlegesen 190 millió forintért cserélt gazdát, és a 217 négyzetméteres ingatlanban ezentúl egy fiatal házaspár él majd, akik 91 millió forintos jelzáloghitelt vettek fel, hogy meg tudják vásárolni Gesztesi egykori otthonát.
Mivel a hagyatéki eljárás lezárultával kiderült, hogy a színész 5 gyermeke, Máté, Márk, Dávid, Panka és Áron osztozik a mesés ingatlan tulajdonjogain, így a házért kapott összeg köztük kerül elosztásra.

Fotó: ingatlan.com

Meghalt Mohácsi Árpád

Zalai testvérpár tragédiája: Döbbenetes felfedezést tettek az áldozatok házában

Testvérpár holttestére bukkantak otthonukban egy zalai településen

Megtartották az Egészséges Táplálkozás Hetét az Aktív Iskolákban

Autósok figyelem! - Itt vannak a 2026-os útdíjak

Rettegés Ferencvárosban: Drogosok dúlják fel a lakók mindennapjait

Futótűzként terjed egy veszélyes vírus Békésben

Jól halad a lakossági egyeztetés a Fertő tavi fejlesztés jövőjéről

Elmetszette lánya zaklatójának nyakát a kerepesi HÉV-megállóban

Hihetetlen, igazi tigrisre bukkantak a magyar rendőrök egy házban

Betonozni hívta a rendőröket

70 lakó menekült az utcára a belvárosban