
Életveszélyes reakció: mentőhelikopter érkezett Padragra
A családok jólétének és pénzügyi biztonságának előmozdításához és megerősítéséhez elengedhetetlen, hogy mérsékelni lehessen azokat a nemzetgazdasági kockázatokat, amelyek az állampolgárok nem kellően megalapozott pénzügyi döntéseiből erednek.
A Pénziránytű Alapítvány 2008 szeptemberében jött létre azzal a céllal, hogy a hatóságokkal, civil szervezetekkel és piaci szereplőkkel együttműködve pénzügyi tudatosságot fejlesztő programokat dolgozzon ki és valósítson meg. A több mint 250 éves múltra visszatekintő Eszterházy Károly Katolikus Egyetem elkötelezetten szolgálja a pénzügyi és gazdálkodói kultúra fejlesztését a társadalom egészében, egyben a felnövekvő generáció ismereteit gyarapító, gondolkodását formáló leendő pedagógusok körében.

A két szervezet a továbbiakban szakmai-tudományos alapon, közösen kívánja segíteni a köznevelésben és a felsőoktatásban tanuló diákok, tanárok, valamint ezen keresztül a családok felelős, megalapozott anyagi döntéseit annak érdekében, hogy javuljon a lakosság pénzügyi tudatossága.
A pénzügyi kultúra fejlesztése érdekében a felek vállalták közös oktatási, képzési programok fejlesztését, pályázati lehetőségeik kiterjesztését, közös tudományos kutatások megvalósítását, a szakmai információcserét, a jó gyakorlatok megosztásának lehetőséget adó szakmai fórumok, konferenciák szervezését és programjaik kommunikációjának kölcsönös támogatását. A Pénziránytű Alapítvány és az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem a megállapodással megteremtette hosszútávú, szélesebb körű együttműködésük kereteit.

Életveszélyes reakció: mentőhelikopter érkezett Padragra

Videón, ahogy elérte a jégeső az ország keleti részét

Egy mozdulat megmenthette volna az autós életét az M1-esen

Holtan találták az eltűnt polgármestert Szombathely mellett

Új csalási forma terjed: 1 millió forintot is elkérhetnek egy sürgős javításért

Párja gyerekét zaklatta szexuálisan egy férfi Ácson

Videón, ahogy a levegőbe repül egy biciklis Dunaharasztiban

Megölte Révész Zsuzsát lánya focista párja, újabb részletek derültek ki

Brutális baleset Bonyhádnál, több mentőt riasztottak a helyszínre

Biztonsági őrökre támadt egy dühös szurkoló - Videó

Fiatal késelt Sopronban, egy gyorsétteremnél csapott le

Nem hoz nyugalmat a tavaszias időjárás: figyelmeztetést adtak ki több térségre