
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 28 és egy 49 éves helyi asszonnyal szemben. A gyanúsítottak augusztus 13-án kora délután Miskolcon a Baross Gábor utcában található egyik sörözőben ismerkedtek össze egy férfival, amelyek során együtt italoztak – közölte a rendőrség.
Kifejtve, hogy a két nő elment a férfi lakására, és ott folytatták az ismerkedést, további alkohol elfogyasztása kíséretében. Italozás közben a nők a férfi poharába nyugtatót tettek, amelytől a sértett rövid időn belül elaludt. A lakást a gyanúsítottak átkutatták, majd egy játékkonzolt, és közel százezer forint készpénzt tulajdonítottak el.
A nyomozók adatgyűjtésük eredményeként az idősebbik elkövetőt augusztus 17-én, míg a fiatalabbikat augusztus 18-án elfogták, majd előállították a Miskolci Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket.
Fotók: police.hu


Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen