
Lendületben a magyar vállalkozások – eredményes évet zárt az MKIK
17 városban, többek között Budapesten, Győrben, Szombathelyen és Nyíregyházán is emelkedett a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben – ezt mutatják a Nemzeti Népegészségügyi központ legfrissebb adatai. A vírus legújabb változata – az Eris – a szakértő szerint sokkal gyorsabban terjed hazánkba mint a korábbiak, ez okozza az új megbetegedések legnagyobb részét is.
„Találunk eseteket szerte az országban, valamennyi megyében, de semmiképpen nem beszélhetünk járványról, de ez nem jelenti azt, hogy az ősz folyamán nem lesz újra koronavírus járvány, de hangsúlyozom, hogy felkészüljön rá mindenki egyénileg” – hangsúlyozta a Tényekben Szlávik János infektológiai főorvos.
Náthával, hőemelkedéssel és torokfájással jár a koronavírus új változata.
Kiss Csaba háziorvos azt mondta a Tényeknek egyre több óvodás és iskolás fordul rendelőjükhöz ezekkel a panaszokkal.
„Egyre több gyerek jelentkezik felsőlégúti tünetekkel. Nyilvánvalóan nem tesztelünk mindenkit, de akinek tényleg komolyabb tünetei vannak, azokat szoktuk letesztelni. És azért azt el lehet mondani, hogy van közöttük Covid fertőzött, gyerekek között is felnőttek között is” – részletezte.
Az orvosok azt javasolják, hogy érdemes komolyan venni és betartani azokat a szabályokat, amelyek segítettek a korábbi járvány hullámok leküzdésében.
Szlávik János kiemelte, hogy ha megtudja magáról, hogy vírus fertőzött, akkor igenis maradjon otthon, ne tegye ki veszélynek más embertársait.
„Illetve próbáljon meg védekezni amennyiben idős vagy súlyos beteg, ebbe beletartozhat a maszkhasználat, akár az, hogy időben orvoshoz fordul, hiszen ma már vannak megfelelő kezelések a vírus ellen” – tette hozzá a főorvos.
A szakember szerint ugyan még nem kell járványtól tartani, de mindenki, aki eddig még nem, oltassa be magát, mert az adhat megfelelő védelmet a súlyos következmények ellen.

Lendületben a magyar vállalkozások – eredményes évet zárt az MKIK

Rendkívüli hír érkezett a budai kórházból eltűnt kisfiúról, a hóban fekve találták meg

MTÜ-elnök: 2025-ben az előző évi rekordját is megdöntötte a turizmus

Operatív Törzs: senki se induljon útnak ott, ahol meteorológiai riasztás lesz érvényben ónos eső miatt

Esztergom utcáján találtak egy kislányt, rendőrök értesítették a szülőket

Kemény fagyok után jön némi enyhülés

Kormány: Teljes a készültség, segítünk a bajban! - videóval

Rossz számot hívott, sziklák közt töltötte a fagyos éjszakát Miskolcon

Hihetetlen jelenet az M0-son: sérült állat totyogott az autók között

Autót loptak, benne egy 5 éves gyerekkel Szombathelyen

Kocsi mögé kötve síelt egy férfi Szegeden - életveszélyes

Operatív törzs: senki ne induljon útnak ott, ahol narancs riasztás van