
Bámulatos, de életveszélyes jelenséget fotóztak a Balatonon
Márki-Zay Péter a vasárnapi országgyűlési választáson elszenvedett veresége után a Partizán vendége volt, ahol kifejtette, hogy vereségük oka a Fidesz erős propagandája, valamint az ellenzéki összefogás modellje volt, melyben a Jobbik követte el a legnagyobb hibákat.
„Igazából a Jobbik volt az, aki elveszítette a szavazóit, akinek a szavazóit mi elveszítettük”. Márki-Zay szerint a kormányoldal által harsogott „gyurcsányozós” üzenetek egyenesen nekik szóltak, ha pedig a „baloldalt veszítettük volna el, mint ahogy most egyes ellenzéki politikusok mondják, abszolút tévesen, akkor nem a Mi Hazánk került volna a parlamentbe most, hanem a Kétfarkú Kutya Párt”.
Hódmezővásárhely polgármestere úgy fogalmazott: „A baloldali szavazók megvoltak. Volt egy aggályunk, hogy mintegy 5 százalékot az én személyem esetleg távol tartana a választástól – még januárban volt egy ilyen mérésünk –, most azt látjuk, hogy semmi ilyen nem történt, hál’ Istennek ott minimális, szinte nulla a lemorzsolódás”.
Mindeközben Jakab Péter, a Jobbik elnöke nemrégiben adott interjújában úgy fogalmazott: „Épp eleget mostam a miniszterelnök-jelölt úr szennyesét, ebből nekem most már elég volt” – értette ezt arra, hogy kampányuk alatt neki nem a Fidesz tetteit, hanem Márki-Zay Péter meggondolatlan szavait kellett magyaráznia. Jakab szerint a Jobbik szélsőséges kijelentéseivel szimpatizáló szavazói átpártoltak a Fideszhez és a Mi Hazánkhoz.
Az, hogy a Jobbik mennyire elveszítette a szavazói bázisát, Márki-Zay szerint már az előválasztáson is látszott. Úgy hitték mindössze egyharmadát veszítették el a 2018-as szavazótábornak, míg a valóságban ez kétharmad volt, ezt tükrözi a vasárnapi eredmény is.
A címlapfotó illusztráció: facebook

Bámulatos, de életveszélyes jelenséget fotóztak a Balatonon

Vonat és teherautó ütközött Mezőtárkánynál, mentőhelikopter is érkezett

Tarolnak a netes csalók, kiderült, újabban mivel bizniszelnek

Videón a döbbenetes mentés: kerítés fogságába esett egy őz Kaposváron

Kiderült, hogy kik lopták el kisgyerekkel együtt a kocsit Szombathelyen

Kutyákkal és drónokkal is keresték az eltűnt nyugdíjast Gyálon

Megcsúszott és felparkolt a szalagkorlátra egy autós Szeghalmon

Veszélyes órák jönnek - ónos eső csap le több térségre

Papucsban, alig felöltözve indult el a fagyos időben a fiatal nő

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Tragédia Monorierdőn, egy idős férfi az áldozat

Embercsempészés közben borult fel az autó – rendőrök elől menekült