
Lendületben a magyar vállalkozások – eredményes évet zárt az MKIK
Az ügyben vizsgálat indult, emiatt a Budapest-Székesfehérvár vasútvonalon 20-40, esetenként 40-60 perccel hosszabb menetidőkre, kimaradó vagy rövidebb szakaszon közlekedő járatokra is számítani lehet kora délutánig - írta a vasúttársaság.
Kifejtették: a Martonvásárról 10.10-kor Kőbánya-Kispestre elindult S36-os vonat Martonvásár állomásról engedély nélkül, a tiltó jelzés ellenére elindult. Közben ugyanazon vágányon érkezett a Kőbánya-Kispestről 9.27-kor Székesfehérvárra elindult G43-as vonat.

A fotó illusztráció: MTI/Mihádák Zoltán
Azt írták, hogy az érkező vonat biztonságos távolságban megállt, a vonatok utasai nem voltak veszélyben. Hozzátették, hogy az érintett vonatok utasait a katasztrófavédelem munkatársainak segítségével másik vonatra szállították át.
A tájékoztatás szerint a helyzet tisztázásáig és a helyszíni vizsgálat ideje alatt csak egy vágányon közlekedhetnek a vonatok Martonvásár és Tárnok között, emiatt jelentős késésekre kell számítani.
Forrás: MTI

Lendületben a magyar vállalkozások – eredményes évet zárt az MKIK

Rendkívüli hír érkezett a budai kórházból eltűnt kisfiúról, a hóban fekve találták meg

MTÜ-elnök: 2025-ben az előző évi rekordját is megdöntötte a turizmus

Operatív Törzs: senki se induljon útnak ott, ahol meteorológiai riasztás lesz érvényben ónos eső miatt

Esztergom utcáján találtak egy kislányt, rendőrök értesítették a szülőket

Kemény fagyok után jön némi enyhülés

Kormány: Teljes a készültség, segítünk a bajban! - videóval

Rossz számot hívott, sziklák közt töltötte a fagyos éjszakát Miskolcon

Hihetetlen jelenet az M0-son: sérült állat totyogott az autók között

Autót loptak, benne egy 5 éves gyerekkel Szombathelyen

Kocsi mögé kötve síelt egy férfi Szegeden - életveszélyes

Operatív törzs: senki ne induljon útnak ott, ahol narancs riasztás van