
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Kis híján hatalmas baleset történt hétfőn reggel a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Hodász vasútállomása közelében – számolt be a FrissMédia.
Nem sokkal hét óra után ugyanarra a sínpárra került a Mátészalka felől érkező kis személyvonat és a Debrecen irányából közlekedő jóval nagyobb szerelvény.
A rendelkezésre álló információkból egyelőre úgy tűnik, az egyik mozdonyvezető figyelmetlen volt, ugyanis a piros jelzés ellenére áthajtott a váltón, ami ezt követően meghibásodott.
A két járaton tartózkodó körülbelül 30-40 utast pótlóbuszokkal szállították tovább. Szerencsére senki sem sérült meg.
Az eset körülményeit a rendőrség és a MÁV is vizsgálja.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen