Egykori osztálytársát okolta tönkrement életéért, majdnem megölte

Először bántalmazta, majd megkéselte hajdani általános iskolai osztálytársát egy hajléktalanná vált férfi, mert őt okolta tönkrement élete miatt.

Vádat emeltek egy 28 éves budapesti férfi ellen, aki kegyetlen revansot vett egykori általános iskolai osztálytársán.

A hajléktalanná vált férfi egy volt osztálytársát okolta tönkrement életéért. Amikor 2019 december 3-án az újpesti piacnál meglátta, elöntötte a harag.Odament hozzá és csúnyán összeverte. A megtámadott férfi több sérülést szenvedett az arcán, és eltört az orra is. 

A támadó néhány hónappal később ismét elment a piacra bosszút állni, mert szerinte a férfi az általános iskolai évek alatt megalázóan viselkedett vele. Ez alkalommal nem érte be csupán a veréssel, késsel támadtrá. Többször megszúrta a felsőtestén és a nyakán. Szerencsére a piacon dolgozó egyik biztonsági őr közbeavatkozott, ennek köszönhetően a megtámadott férfinek sikerült élve megúszni.

A Fővárosi Főügyészség a támadóval szemben súlyos testi sértés bűntette, valamint emberölés bűntettének kísérlete miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra – olvasható a Fővárosi Főügyészség sajtóközleményében.

A címlapfotó illusztráció ( police.hu )

2022. január 12. 08:46
A szerdán eltűnt két hetes csecsemőt holtan találták meg Nagydorog határában.
Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta...
Szolgálatot teljesítő készenléti rendőrök és három helyi összefogásának, valamint a gyors újraélesztésnek köszönhető...
Életveszélyesen bántalmaztak egy 73 éves férfit Kőbányán az Ülői úti felüljáró alatt - tájékoztatta a Budapesti Rend...
Kétszer nyakon, egyszer pedig mellkason szúrta terhes barátnőjét a gyilkos.
Percről percre végigkövethettük Mága Zoltán ázsiai koncertturnéját. Az exkluzív riport vasárnap 18:45-kor a Naplóban...
family
Szentkirályi Alexandra közösségi oldalán reagált a budapesti buszok sorozatos meghibásodásaira és tűzeseteire. Bejeg...