
Holttestet találtak Szegeden, rejtélyes tragédia rázta meg a helyieket
Közleményük szerint a vádlottak közül ketten házastársak, a harmadik, a barátjuk pedig a hároméves kislány keresztanyja volt. A házaspár 2017. április 3-ától közös munkahelyen, három műszakban, de egymással mindig azonos beosztás szerint dolgozott. Emiatt a szülők a barátjukat kérték, hogy vigyázzon a hároméves kislányukra. Amikor a gyermek szülei éjszakás beosztásban dolgoztak, a keresztanya 21 órára ment át hozzájuk és reggel 6-ig vigyázott a gyerekre, mert a munkába kellett mennie. Ezeken a napokon a szülei hazaérkezéséig a kislány - legfeljebb fél órára - magára maradt a lakásban; április 4. és május 20. között tízszer történt ez meg. Közben kétszer is előfordult, hogy a gyerek felébredt. Egyszer a nő a férjét hívta, hogy menjen át és vigyázzon a kicsire, másodszor pedig felöltöztette a kislányt és útközben átadta a hazafelé tartó szüleinek.
"Ugyanakkor a többi nyolc esetben a sértett egyedül maradt az otthonában, ahol az életkoránál fogva nem tudta felmérni a veszélyforrásokat" - emelték ki, hozzátéve: "a kislány érzelmi fejlődése is veszélyeztetve volt, mivel megvolt az esélye annak, hogy ébredését követően megijed, pánikba esik az üres lakásban".A kislány május 20-án reggel kizuhant a negyedik emeleti otthona ablakán és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházban életét vesztette. A hétfői tárgyaláson a Gödöllői Járásbíróság a gyermek anyját és a keresztanyát kiskorú veszélyeztetésében mondta ki bűnösnek, ezért egy év, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte őket. A nő férjét kiskorú veszélyeztetése és - egy korábbi ügy miatt - hamis magánokirat felhasználása miatt másfél év, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. Az ítélet nem jogerős.
MTI

Holttestet találtak Szegeden, rejtélyes tragédia rázta meg a helyieket

Szennyezettség miatt vonták ki a népszerű márka tápszereit a forgalomból

Szürke hétvége a küszöbön: Változékony napok előtt állunk

Egressy Mátyás eltűnése: Elkeserítő hír érkezett

Egyetlen figyelmetlen mozdulat okozott maradandó fogyatékosságot egy gyömrői kocsmában

Péntektől kézbesítik a februári dupla és a 14. havi nyugdíj első negyedét

Több nap után meztelenül találtak rá egy férfire Nógrádban, megrendítő látvány fogadta a rendőröket

Dunai hajóbaleset - Megkezdődött az új elsőfokú büntetőper

Hajmeresztő videók: Így koriztak a keddi havazás után az autók az utakon

Pláza épül Budapest közelében, pár hónap múlva lenne a kapunyitás

Gripen húzott el Debrecen felett, félelmetes jelenségre figyeltek fel a helyiek

Aggasztó időjárás-jelentés: Sajnos ezt sem ússzuk meg