
Rákkeltő anyaggal szennyezett terméket hívnak vissza a boltokból
A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér nevével élnek vissza az interneten csalók.
A weboldal első ránézésre meggyőző lehet. Azt írják, a repülőtér raktárát sürgősen ki kell üríteni és az elhagyott poggyászokat meg kell semmisíteni. Egy szakértő szerint azonban hamar kideríthetjük, hogy az oldal hamis.
Internetes bűnözők a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér arculati elemeit felhasználva létrehoztak egy megtévesztő oldalt, aminek a fejléce egy kicsit még hasonlít is az eredeti oldaléra, ha viszont rápillantunk a weboldal címére, rögtön láthatjuk, hogy nem a repülőtér oldalán járunk
– magyarázta a Tényeknek Bársony Péter IT-szakértő.
A csalók azt állítják, hogy jótékonysági promóciót indítanak, és jelképes összegért árulják az elhagyott bőröndöket. De az oldalt valójában egy ciprusi cég üzemelteti, és a szakértő szerint ködös internetes szolgáltatást árulnak. Az egyszeri 729 forint az előfizetés erre, utána pedig rendszeresen még több pénzt vonnak le a megadott bankkártyáról.
Azaz levonnak 729 forintot a kártyánkról, majd három nap múlva 11900 forintot, majd 14 naponként ismétlődve szintén 11900 forintokat, amíg le nem tiltjuk a kártyánkat, vagy valamilyen módon meg nem szüntetjük ezt az állítólagos előfizetést. Bőröndöt mindenesetre biztosan nem kapunk
– tette hozzá a szakértő.
Az utóbbi időben egyre többen próbálnak meg így visszaélni a Budapest Airport nevével. De több figyelmeztető jel is utal a csalókra.
Valentínyi Katalin a vállalat kommunikációs vezérigazgató-helyettese kiemelte, hogy nagyon sok nyelvtani hibát, akár a magyar nyelvtől teljesen idegen megfogalmazásokat tartalmazhatnak ezek az oldalak, amik a felhasználó bankkártya adatait, esetleg jelszavát, vagy más szenzitív adatot is kérnek.
Mi, a Budapest Airport soha semmilyen nyereményjátékon, semmilyen hirdetésben vagy promóció keretében nem kérünk ilyen adatokat
– hangsúlyozta Valentínyi Katalin.
Ráadásul az sem igaz, hogy az elvesztett bőröndöket meg szokták semmisíteni. A poggyászokért a földi kiszolgálók felelnek. Ha nem találják meg az elveszett csomagok tulajdonosait, akkor azok idővel a légitársaságokhoz kerülnek vissza.

Rákkeltő anyaggal szennyezett terméket hívnak vissza a boltokból

Újabb fordulat az ecsegi testvérgyilkosság ügyében, megszólalt a rendőrség

Nem hívtak segítséget barátai, az utcán heverve halt meg egy férfi Makón

Eszeveszett tombolásba kezdett egy férfi, a sorompók sem állították meg - videóval

Viperával támadtak meg egy kocsmárost, lesben állva estek neki

Súlyosan megsérült két balesetnél segítő rendőr a 8-as úton

Tragikus tűzeset Mezőkövesden, egy ember meghalt

Dráma Dunaújvárosban, mentőhelikopter landolt a házak között

Digitális Állampolgár mobilalkalmazás: már a használt autók adásvételét is lehet intézni

Magánéleti okokból lehetett öngyilkos a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj honvédtisztjelöltje

Budapesten rendezik meg az 1. Patrióta Nagygyűlést március 23-án

Sokk a benzinkutaknál: szerdától a lélektani határt is átlépte a drágulás – ennyit kell fizetni a védett ár nélkül