
Felborult egy csónak a Dunán – civilek is küzdöttek az egyik utas életéért
A Szent István Nap hosszú évek óta Budapest egyik kiemelkedő nyárvégi eseménye, amelyre látogatók tízezrei érkeznek, hogy közösen ünnepeljék az államalapítást, Magyarország születésnapját. A szervezők idén is kiemelt figyelmet fordítottak arra, hogy mindenki számára elérhető áron legyenek beszerezhetők az ételek és italok, így a Szent István Nap logóval ellátott termékek jóval a piaci ár alatt vásárolhatók meg a rendezvény hivatalos partnereinél minden rendezvényhelyszínen. Az alább feltüntetett árak a palackos és dobozos termékek esetében már tartalmazzák a DRS-visszaváltási díjat is.

A kép illusztráció: Shuttersrtock
A Szent István Nap kedvezményes termékeinek árai:
A Szent István Nap ünnepségsorozat szentistvannap.hu címen elérhető honlapján és hivatalos mobilalkalmazásában a rendezvények részletes programját, illetve az előadókkal és a műsoraikkal kapcsolatos tudnivalók mellett a Magyarország Tortáját árusító cukrászdák listáját is megtalálhatjuk.

Felborult egy csónak a Dunán – civilek is küzdöttek az egyik utas életéért

Megpróbált megszökni egy rab Veszprémben

Utolsó pillanatban mentette ki a kocsiját a lángoló garázsból Zagyvarékason

Kamerafelvétel leleplezte le az utcán szemetelő fiatalokat Esztergomban

Egy játékbaba vonalkódjával próbált spórolni, de lebukott

A saját iskolájukba jelentettek bombariadót Budapesten

Saját traktorja ölt meg egy férfit Mőcsénynél

Videón, ahogy üvölt és leköpi a kocsit egy agresszív mercis Budapesten

Időjárás-jelentés: Nyomasztó előrejelzés érkezett hétvégére

Óriási, 23,6 kilogrammos szörnyet fogtak ki a Balatonból

Orbán Viktor így búcsúzott Chuck Norristól

Most érkezett: Meghalt Zalavári Bálint