
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Öt helyszín, hat bűncselekmény, egy feltételezett elkövető, kevesebb mint egy óra. Röviden így lehet összefoglalni annak a 32 éves alattyáni férfinak a vasárnap délelőttjét, akit a jászberényi rendőrök fogtak el. A megalapozott gyanú szerint a férfi 9 óra körül megjelent egy jászberényi társasháznál, ahol betörte a bejárati ajtó üvegét. Mivel ott megzavarták, rohant is tovább egy fodrászathoz, ott az ablakot törte be, majd az üzletből samponokat tulajdonított el. Tovább haladva még három ingatlant vett célba, ahonnan különböző kerti felszereléseket, kézi szerszámokat, játékkonzolt, fűkaszát, kompresszort, több üveg szeszes italt, nyársbotokat, szalonnasütőt, és grillrácsot zsákmányolt – közölte a rendőrség.

Fotó: police.hu
A rendőrök a beszerzett adatok és a bejelentők által adott személyleírás alapján azonosították és az utolsó helyszín közelében elfogták a bűncselekmények feltételezett elkövetőjét, majd előállították a rendőrkapitányságra. A nyomozók egyrendbeli garázdaság, egyrendbeli rongálás és négyrendbeli lopás elkövetése miatt gyanúsítottként kihallgatták. A lopott holmik egy része előkerült, melyeket lefoglalt. A jogsértő elismerte a bűncselekmények elkövetését, de magyarázatot nem adott tettére.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen