
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Az észak-karolinai Asheville-ben élő 16 éves lány eltűnését november 2-án jelentették be a szülei. A bajba került tinilány két nappal később, november 4-én került meg, miután a rendőröknek sikerült elfognia pedofil elrablóját a Kentucky állambeli Lauren megyében.
A 61 éves szexuális ragadozó James Herbert Brick autója hátsóülésén szállította az elrabolt lányt, aki azonban szerencsére megőrizte lélekjelenlétét és az autót vezető Brick figyelmetlenségét kihasználva, az erőszakot elszenvedés kézjelével hívta fel magára egy szemből érkező autó sofőrjének figyelmét.
A sofőr azonnal hívta a 911-et és jelentette, hogy egy ezüstszínű Toyota-ban utazó fiatal nő vélhetően erőszak áldozata.
A rendőrök azonnal a gyanús autó nyomába eredtek és hamar rá is akadtak, majd letartóztatták a 61 éves James Herbert Brick-et. Ellene vádat emeltek 18 éven aluli személy elrablása és sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmény miatt – írta meg a LADbible.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen