
Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus
Ágnes kirándulni ment a kislányával fél évvel ezelőtt, amikor egy kavics belement a cipőjébe és feltörte a lábát. Később kiderült, hogy a nő vérmérgezést kapott, amibe majdnem belehalt. Két héten át minden nap meg kellett műteni, az izmok is hiányoztak a lábáról, ezért még járni is újra kellett tanulnia. Az édesanya szinte csoda, de felépült, sőt már egy futóversenyen is volt.
Itthon meg elkezdtem kenegetni, hogy minél hamarabb meggyógyuljon, de nem gyógyult csak egyre nagyobb lett a seb
- mondta a Tényeknek Kucseráné Dancsó Ágnes.
A baj ezután jött. Ági egy hét múlva már lábra állni sem tudott, kórházba került. Vizsgálatok hosszú sora előtt állt. Majd egyetlen éjszaka alatt feldagadt és belilult a lába. A nőt két hétig tartották mélyaltatásban, ami alatt minden nap megműtötték.
És akkor elkezdték kiszedegetni azokat a részeket a lábamból, amiket megevett ez a baktérium, mert hogy utána sikerült kideríteni, hogy azon a kövön, ami feltörte a lábamat azon feltehetően volt egy fertőzött állati ürülék, ami bekerült a véráramba és így kaptam vérmérgezést
– részletezte.
Az édesanya több mint 4 hónapig küzdött nap mint nap. Az, hogy ma már járni tud, szinte a csoda, ugyanis nem csak a lábát veszíthette volna el a fertőzés miatt, de akár bele is halhatott volna.
A kórházba kerülése óta fél év telt el. Ági rengeteg küzdelem árán végül haza mehetett, a felépülése azóta is tart. Orvosai csodának tartják a történetét, sőt szeptemberben egy orvosi szimpóziumon előadást is tart arról, hogy hogyan lehet felépülni egy ilyen betegségből

Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus

Háromezer forintért akartak agyonverni egy 77 éves férfit

Ruhásszekrénybe bújt a rendőrök elől a rabló

Helyreigazítás

Sokkoló videó készült a szentmártonkátái halálos horrorbalesetről

Sztrókot kapott vezetés közben egy nő, árokba hajtott – Fotó

Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán

Letartóztatták a férfit, aki megölte volt élettársát Szolnokon

Elrabolta volt barátnőjét egy hajdú-bihari férfi, megverte és ruha nélkül az utcán hagyta

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

24 év után rács mögött az ajkai gyilkos szeretők

Csákánnyal akarta megölni volt élettársát egy férfi