
Dráma Dunaújvárosban, mentőhelikopter landolt a házak között
A hűtőajtókat rángatta egy bedrogozott férfi az egyik kiskunhalasi dohányboltban még tavaly nyáron. Nyugodtan sétált be, de amikor ki akarta nyitni az első hűtőt, fejbe vágta vele magát. Az elképesztő jelenetet az üzlet biztonsági kamerája rögzítette. Mint ahogy azt is, hogy végül talált egy hűtőt, amiből kiráncigálta az italokat. Ami ezután következett az még a sokat látott eladót is sokkolta.
Utána kisöpörte a polc alját, beguggolt a hűtőbe és magára csukta az ajtót
– mesélte a Tényeknek korábban az eladó.
A zavart férfi mintegy két percig volt a hűtőben, majd mint aki jól végezte dolgát kinyitotta az ajtót és elsétált. Kiderült, hogy csillagkapunak nézte a kivilágított hűtőt, ezért bemászott, mert azt hitte így teleportálódik, átkerül egy másik dimenzióba. Amikor pedig úgy érezte, hogy ez megtörtént, kiszállt és elsétált.
A rendőröknek ezután annyit mondott, hogy csak haza akart menni.
A 22 éves férfi rendszeresen fogyasztott kristályt. Ilyenkor azt hallucinálta, hogy a hűtők tér-idő kapuként működnek. Ezért betört egy pékségbe, és egy magánházba is. A rendőrök azonban pár hónap elteltével megszűntették ellene a nyomozást, mert a szakértő megállapította, hogy kórós elmeállapotban követte a bűncselekményeket. Így megúszta a börtönt.
A kiskunhalasiak azóta rettegnek, mert gyakran látják a férfit az utcán. Már el is nevezték csillagharcosnak.
A férfit addig nem lehet kényszergyógykezeltetni, míg erőszakos bűncselekményt nem követ el, így a kiskunhalasiaknak maradnak az óvintézkedések.

Dráma Dunaújvárosban, mentőhelikopter landolt a házak között

Digitális Állampolgár mobilalkalmazás: már a használt autók adásvételét is lehet intézni

Magánéleti okokból lehetett öngyilkos a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj honvédtisztjelöltje

Budapesten rendezik meg az 1. Patrióta Nagygyűlést március 23-án

Sokk a benzinkutaknál: szerdától a lélektani határt is átlépte a drágulás – ennyit kell fizetni a védett ár nélkül

Holtan találtak egy testvérpárt Sajókazán, borzalmas tragédia történt szerda hajnalban

Holttestet találtak Salgótarjánban, különös kérdésre keresik a nyomozók a választ

Tavaszi hóesést örökítettek meg kis hazánkban, nem enged a tél szorítása

Holtan találtak egy házaspárt Ostffyasszonyfán, az éj leple alatt csapott le a csendes gyilkos az áldozatokra

Kamerával kukkolta a nőket az M4-es pihenőjének WC-jében - Videó

Drámába fulladt a hétvégi túra – mentőhelikoptert riasztottak a Bakonyban

Sokkoló baleset történt Bugyi határában, egy ház fala is beszakadt – fotóval