
Meddig tart még a drogos sofőrök ámokfutása? Sorra történnek a tragédiák
A halálos közlekedési baleset történt szombat hajnalban az 5301-es számú úton Izsák és Páhi között. Egy BMW típusú autó sofőrje egy balra ívelő kanyarban elveszítette uralmát a kocsi felett, minek következtében árokba hajtott és az autó a tetejére fordult.
A 30 éves zemplénagárdi sofőr nem használta a biztonsági övet, emiatt kizuhant az autóból, és a helyszínen szörnyethalt. Az autóban rajta kívül még ketten utaztak, egy 18 éves lány és egy 38 éves nő. A fiatal lány csakúgy, mint az autót vezető férfi nem volt bekötve, ő is kizuhant az autóból és súlyosan megsérült, többszörös láb és csigolyatörést szenvedett.

Fotó: MTI/Donka Ferenc
A harmadik utas saját maga jutott ki a tetejére borult autóból, ő könnyebb sérülésekkel megúszta a balesetet. Mindkét túlélőt a kecskeméti kórházba szállították a mentők - számolt be róla a BAON.
A lap meg nem erősített információja szerint a balesetben meghalt sofőr jogosítványát a rendőrség korábban bevonta, és ellene elfogatóparancs volt kiadva.
A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Meddig tart még a drogos sofőrök ámokfutása? Sorra történnek a tragédiák

Kaparós sorsjegyeket rabolt, milliókban reménykedett

Videón, ahogy felgyújtotta ismerőse autóját egy esztergomi férfi

Videón a sárvári boltos banda, trükkös módszerrel fosztogatták az üzleteket

Kilencéves, gyászoló nevelt lányát molesztálta egy férfi

Szerelés közben gyulladt ki egy kocsi Budapesten - videóval

Több mint harmincan sz*xeltek a kiskorúval, kamasz bocsátotta áruba a lányt Zalában

Videóra vette a motoros, ahogy elgázolják Budapesten

Kiugrott az erkélyéről egy 10. osztályos fiú Tokajban, szörnyű esetről érkezett hír

Meghalt Mohácsi Árpád

Zalai testvérpár tragédiája: Döbbenetes felfedezést tettek az áldozatok házában

Testvérpár holttestére bukkantak otthonukban egy zalai településen