Egy egyszerű kérdésen húzta fel magát a testvérpár, majd eltörtek egy falécet a férfi arcán

Először gyújtogatással fenyegetőztek, majd faléccel és sörösüveggel estek áldozatuknak. Az ügyészség most vádat emelt a testvérpár ellen.

Ittasan, autóval érkezett tavaly március 4-én a fülöpszállási testvérpár a szomszédos település presszójához, ami előtt a fiatalabbik férfi parkolt le. Nem sokkal később egy társaság távozni akart a szórakozóhelyről, ám a testvérek autója túl közel állt az övékhez, ezért nem tudtak beszállni. Az egyik férfi megkérte őket, hogy álljanak arrébb, azonban a fiatalabb férfi ezen annyira felidegesítette magát, hogy indulatosan megkérdezte, hogy „mi van, nem tudsz kiállni?”, majd azzal fenyegetőzött, hogy felgyújt mindent. Emiatt a távozni készülő férfi visszament a presszóba és hívta a rendőrséget.

Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a vádlott egyre idegesebb lett, majd egy 120 centiméter hosszú lécdarabbal akkora erővel sújtott a társaság mellette álló tagjának arcára, hogy a kerítésléc darabokra tört.

Emiatt a két férfi között szóváltás, majd dulakodás alakult ki. Ennek során a sértett megpróbálta kilökni a presszó teraszáról az elkövetőt, aki felkapott egy törött sörösüveg-darabot és a sértett nyakának irányába csapott. A bántalmazás következtében mindkét sértett súlyos sérüléseket szenvedett.


A főügyészség az idősebb testvért életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével, míg öccsét súlyos testi sértés bűntettével és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettével vádolja és velük szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozza.

A testvérek bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.

2023. augusztus 01. 11:16
Először azt mondta, hogy egy fekete kocsit látott, majd leütötték, de újabb kihallgatásán azt vallotta, hogy rosszul...
Hétfői hazatérése után exkluzív interjút adott a TV2-nek Kapu Tibor. Az ország második kutató űrhajósa megdöbbentő ő...
Az ukránok felrobbantották az Északi Áramlatot, és már harmadszor támadták meg a Barátság-kőolajvezetéket. Rövid idő...
Orbán Viktor miniszterelnök a Harcosok Klubjában pénteken közzétett bejegyzésében értékelte az augusztus 20-ai állam...
A Szolnoki Járásbíróság nyomozási bírája - az ügyészség indítványával egyezően - elrendelte egy 35 éves abonyi férfi...
Alkalmi kapcsolatot kereső férfiak bizarr találkái zajlanak a Népligetben. További részletek a Tények Pluszban 18.45...
family
Donald Trump amerikai elnök közölte, hogy „nagyon dühös” lett, miután Ukrajna támadást hajtott végre a Barátság-kőol...
Legalább öt napig el fog tartani a kőolajtranzit helyreállítása a Barátság vezetéken, amelyet ismét ukrán légicsapás...