
El akarta ütni volt feleségét, videón szigetszentmiklósi ámokfutás
Az elmúlt évtizedekben szinte nem telt el úgy nap, hogy ne jelent volna meg a különböző mesterséges édesítőszerek kapcsán olyan hír, amely azok egészségkárosító hatását pedzegette volna, mégis továbbra is rendkívül népszerűek a szintén kártékonynak tartott cukor alternatívájaként gyártott édesítők.
Az ezekre bizonyítékot kereső – és a legtöbb esetben találó – kutatások ehhez mérten nemhogy abba maradtak volna, de egyre többen igyekeznek feltérképezni az édesítőszerek különböző hatásait, így az sem különösebben meglepő, hogy ismét találtak is valamit, amit a hátrányok feliratú fejléccel ellátott listára írhatunk.
A Florida Állami Egyetem (FSU) Orvostudományi karának új tanulmánya szerint ugyanis a cukormentes, alacsony kalóriatartalmú édesítőszert,
az aszpartámot a memóriazavarok és a tanulási nehézségek kialakulásával hozták összefüggésbe.
A Scientific Reports folyóiratban megjelent tanulmány ezt a megállapítást arra alapozza, hogy a kísérletük során az aszpartámot fogyasztó hím egereknek – még az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatala (FDA) által biztonságosnak ítélt mennyiségben is – olyan utódai születtek, amelyek térbeli tanulási nehézségekkel küzdöttek, és memóriahiányban szenvedtek.
Aszpartámmal nehéz a kiút a labirintusból
A 16 hetes kutatási időszak alatt a kutatók három csoportra osztották szét az egereket. Az első kontrollcsoport állatai az FDA által ajánlott napi maximum-aszpartámbevitel 15 százalékát, azaz négy, nyolcunciás (2,3 deciliteres) üdítőitalnak megfelelő édesítőszer-mennyiséget, míg a második csoport a napi limit 7 százalékát kapta meg. A harmadik csoport egerei sima csapvizet fogyasztottak csak.
Az egereket ezt követően a negyedik, nyolcadik és tizenkettedik héten egy kis labirintusba helyezték, mivel arra voltak kíváncsiak, hogy az édesítőszert fogyasztó egereknek gyengébb tanulási készségei vannak-e, mint a vizet fogyasztó társakénak.
A kísérletek befejezését követően a kutatók megállapították, hogy
azok az egerek, akik csak vizet fogyasztottak, sokkal gyorsabban találták meg a kiutat a labirintusból – mivel jobban is emlékeztek arra –, mint azok a rágcsálók, amelyek aszpartámot fogyasztottak.
A kutatás kiemeli, hogy ugyan az utóbbiak is végül sikeresen megtalálták a kiutat, az sokkal több időbe telt nekik, mint a vízivó társaknak.
Ráadásul a kutatók azt is megállapították, hogy ezen készségek és képességek nem a megszokott módon öröklődhetnek, azaz az aszpartámot fogyasztó hím egerek unokái nem, azonban azok gyerekei örökölték az édesítőszer fogyasztásának betudható hátrányokat.
Az ilyen típusú átvitel a spermiumok epigenetikai változásai miatt következik be
– áll a publikációban, amely kapcsán érdemes leszögezni, hogy korántsem biztos, hogy az eredmények az emberek esetében is ezek lennének.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Lehetséges rákkeltő
Ahogyan azt korábban mi is megírtuk, a szóban forgó édesítőszer az Egészségügyi Világszervezethez (WHO) kapcsolódó csoport listáján a lehetséges rákkeltő anyagok besorolásába került, miután szakértői bizottságuk állásfoglalása szerint
az aszpartám rákkeltő lehet, de a korábban meghatározott mértékben továbbra is biztonságos a fogyasztása.
A bizottságok egyike azzal foglalkozott, van-e bizonyíték az aszpartám potenciális egészségügyi kockázatára, a másik pedig azt értékelte, hogy a mesterséges édesítőszer ténylegesen mekkora veszélyt jelent.
A WHO alá tartozó Nemzetközi Rákkutatási Ügynökség (IARC) júliusban sorolta a lehetséges rákkeltő anyagok közé az aszpartámot.
Ez a besorolás azt jelenti, hogy
korlátozott bizonyítékok vannak arra nézve, hogy az édesítőszer rákot okozhat.
A kockázatot jelentő fogyasztási mennyiségét az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO) közös szakértői bizottsága (JECFA) vizsgálta. A bizottság idén július elején közölte, hogy nem áll rendelkezésére meggyőző bizonyíték az aszpartám egészségkárosító hatásáról, és azt javasolta, hogy az emberek tartsák a fogyasztást a biztonságosként meghatározott napi érték (40 milligramm/testtömegkilogramm) alatt.
Az aszpartám egy mesterséges (kémiai) édesítőszer, amelyet az 1980-as évek óta széles körben használnak különböző élelmiszerekben és italokban, többek között diétás termékekben, így például a népszerű kólaízűekben is.
A legtöbb cukormentes terméket aszpartammal edesitik, hiszen ez az egyik legolcsóbb édesítőszer. De például a magyar HELL es a XIXO cukormentes termékeiben, nincs aszpartam.

El akarta ütni volt feleségét, videón szigetszentmiklósi ámokfutás

Biciklis zaklatót fogtak Monoron, több nőt is molesztált

Tinilányok késeltek egy budapesti diszkónál, hárman támadtak

Brutális baleset történt az M3-ason, kigyulladt az egyik autó

Öten sérültek meg egy súlyos balesetben Bácsalmásnál

Fordulat jön szenteste: Amit most mutat az előrejelzés, arra kevesen számítanak

Na, szia, mentő! – Dal született a négyéves hős kisfiú történetéből – videóval

Holtan találtak egy ismert fotóriportert a Városligetben, a Néprajzi Múzeum épületénél történt a tragédia

Egy ember meghalt a Törökszentmiklósnál szombat este történt balesetben

Horror a Nagymező utcában: Elözönlötték a rendőrök éjjel a környéket – Videó

„Na szia, mentő” – Az egész ország ezt a pillanatot várta

Gázpalackok szabadultak el az M3-ason, 130-cal kellett kikerülni őket