
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Egy 9 éves fiúnál találtak A-osztályú drogot a brit rendőrök, ami szerintük eladás céljából volt nála.
A fiatal ellen azonban nem indíthattak semmilyen eljárást, mivel tíz év alatti személy nem vonható bűnügyi felelősségre Angliában és Walesben.
A nyomozók úgy gondolják, hogy a kisfiú egy idősebb testvér, barát, vagy akár egy családtag hatására szállította a kokaint - számolt be róla a Mirror szombaton.
Angliában és Walesben több ezer tíz év alatti gyerekről tudnak, akik komoly bűncselekmények elkövetésében vehettek részt.
Az elmúlt öt évben közel 16 ezer bűnesetet jelentettek, amelyek kilenc éves és annál fiatalabb gyanúsítottakra vonatkoznak.

Fotó: illusztráció
A Mirror szerint sokkal nagyobb lehet ez a szám, mivel a 43 rendőrkapitányságból csupán 29 válaszolt a kért információkra.
"Egy családtag vagy egy barát számára szokták szállítani a kábítószert. Az egyik leggyakoribb dolog, amit ezek a gyerekek mondanak nekem az az, hogy 'azt hittük, ezek az emberek törődnek velünk'. Ha meglátják a pénzkeresési lehetőséget a dílerkedésben, akkor vállalják a kockázatot. A koronavírus idején pedig rengeteg gyereket toboroztak be a különböző drogbandák" - mondta Junior Smart, a St. Giles' SOS Project nevű jótékonysági szervezetet vezetője.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen