
Égő benzint locsoltak az útra egy felüljáróról, hogy felgyújtsák a kocsikat
Égő benzint locsolt az úttestre Salgótarjánban három férfi egy felüljáróról, hogy kárt tegyenek az arra haladó autókban - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság megbízott sajtóreferense hétfőn az MTI-vel.
Tenyek.hu 2021. november 15., hétfő 13:54
Tamás-Kovács Andrea elmondta: a főkapitányság közlekedésrendészeti osztálya közúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény miatt folytat eljárást két 16 és egy 27 éves férfi ellen.
Ismertette: a megalapozott gyanú szerint a két fiatalkorú és a felnőtt férfi vasárnap az éjszaka Salgótarjánban a Bem úton lévő vasúti felüljáróról a felüljáró alatt lévő úttest aszfaltjára két ásványvizes palackból benzint locsolt. A benzint locsolás közben meggyújtották, hogy az arra közlekedő járművekben kárt okozzanak.
Mindezt az arra haladó, szolgálatot teljesítő járőrök vették észre, akik a három férfit előállították - tette hozzá.
MTI/Fotók: police.hu
+Ez is érdekelheti

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen


