Édesanyja elmondta véleményét a miskolci kettős gyilkosról

Anyja védte meg a bíróságon a miskolci kettősgyilkost. Szerinte fia csak rossz társaságba keveredett és nem ő követte el a szörnyű gyilkosságokat. A férfit azzal vádolják, hogy egyik hajléktalan társát 50 késszúrással megölte, majd egy ágyneműhuzatba csavarta és kútba dobta. Egy másik társát pedig egy karóval vert halálra. A férfi folyamatosan mást mond a történtekről, hazudik és elmebetegnek akarja beállítani magát, hogy megússza a büntetést.

Zavartan beszélt a hétfői tárgyaláson az a hajléktalan miskolci férfi, akit két társának kegyetlen meggyilkolásával vádolnak. Egyikőjüket karóval halálra verte, majd legurította egy dombról. Pár hónappal később másik ismerősével is végzett részegen. Fejbe verte, majd ötven késszúrással megölte, ezután egy ágyneműhuzatba csavarta és kútba dobta.

A férfi korábban tagadta tettét, majd elmebetegnek próbálta beállítani magát, hogy megússza a börtönt. A mostani tárgyaláson is megváltoztatta vallomását, ami miatt már a bíró is figyelmeztette.

„Nem tudom, hogy feltűnik-e önnek az, hogy a nyomozás során vagy a tárgyaláson ahányszor, de tényleg ahányszor megszólal, különböző vallomásokat tesz” – mondta a bíró.

Most azt is elmondta a férfi, hogy korábban anyjával élt. De mivel állandóan ivott és drogozott, elzavarták otthonról. Így hajléktalan lett. Akiket megölt, azokkal is az utcán barátkozott össze.

„A testvérem sem tudott aludni, emiatt én mondtam, hogy nem is fogok ide jönni, elmegyek otthonról, nem fogom őket zavarni. Mert nem tudnak emiatt felkelni időben, mert ők dolgoznak. Én pedig füves cigit szívtam és ittam” – tette hozzá.

A gyilkossággal vádolt férfi anyja is elment a tárgyalásra. Azt mondta fia jó ember, csak sokat iszik és rossz társaságba került.

„Mert én mondtam is neki, hogy fiam, ha ők bármit el fognak követni, azt te rád fogják verni az egész balhét, és itt van az eredménye. De ő nem azért, hogy hajléktalan, míg én élek neki van helye és el is tartom a fiamat, mert az életem a fiam” – hangsúlyozta az édesanyja.

A férfit, ha elítélik akár élete végéig börtönben maradhat. Az ügy tárgyalással folytatódik majd.

2023. június 13. 09:16
Helikopterből lógott egy ember Budapest felett, még a Lánchidat is lezárták
Videóra vették.
Aggasztóan néz ki Csuti, egyre nagyobb a baj
Az üzletember fel sem bír kelni.
Állva tapsolták Orbán Viktort a madridi Patrióta csúcstalálkozón + videó
Madridban gyűltek össze a Patrióták Európáért pártcsalád vezetői. A szombati nagygyűlésen Orbán Viktor miniszterelnö...
Menczer Tamás: Nagy csata lesz, de el tudjuk kergetni Webert és Sorost + videó
A balliberális oldal céljai világosak: háborút akarnak, mert azon keresnek.
Orbán Viktor: Brüsszel miatt az európai gazdaság lassan elsüllyed
Brüsszel miatt az európai gazdaság lassan elsüllyed. Brüsszel miatt a pénzünket Ukrajnába küldik, egy reménytelen há...
Rohamosztagosok is kóstolták a kolbászt
Star Wars szereplők lepték el a Fonyódi Kolbászfesztivált. A birodalmi rohamosztagosok nem töltöttek kolbászt, inkáb...
Orbán Viktor: a patriótáké a jövő
Új korszak kezdődött Donald Trump hivatalba lépésével és a jövő most már a patriótáké. Ezt Orbán Viktor mondta a Pat...
Házakat is lerombolt, ketten meghaltak
Meghalt egy 45 éves nő és a 22 éves lánya azután, hogy tornádó csapott le Tennessee-ben az Egyesült Államokban. Úgy ...
Jégtáblára zuhantak, tízen haltak meg
Tízen meghaltak, amikor jégtáblára zuhant egy kisrepülőgép Alaszkában az Egyesült Államokban. A Bering Air gép még c...
Rendőrök mentették meg a férfi életét
Megmentette két rendőr egy szolnoki férfi életét, miután összeesett az egyik buszmegállóban. Teljesen váratlanul let...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.