
Meghalt Bugár Imre
A megalapozott gyanú szerint november 4-én este egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei őrzött szálláshelyen az idegenrendészeti őrizetben lévő külföldi férfi rátámadt az esti létszámellenőrzést végző rendőrre - írták.
A 28 éves szír állampolgárságú elkövető minden előzmény nélkül nagy erővel arcon fejelte, illetve ököllel megütötte a rendőrt, aki a támadás következtében zúzódásos sérülést szenvedett, és az egyik fogából letört egy darab.
A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak és súlyos testi sértés kísérlete miatt gyanúsítottként hallgatta ki az őrizetben lévő külföldi férfit, majd indítványozta letartóztatását, miután a gyanúsított Magyarországhoz semmilyen módon nem kötődik, munkahellyel, jövedelemmel, illetve az országban tartózkodásra jogosító engedéllyel nem rendelkezik. Így megalapozottan feltételezhető, hogy szabadlábon hagyása esetén elérhetetlené válna. Megalapozottan feltételezhető az is - tették hozzá -, hogy szabadáságvesztéssel büntetendő újabb bűncselekményt követne el.
A Debreceni Járásbíróság az ügyészség indítványára elrendelte a gyanúsított letartóztatását.
Önbíráskodás miatt a gyanúsított ellen a Nyírbátori Rendőrkapitányság is büntetőeljárást folytat, ezt a bűncselekményt szintén az őrzött szálláson követte el, októberben.
MTI/A címlapfotó illusztráció (police.hu)

Meghalt Bugár Imre

Nyilvánosságra hozták a szorosadi tragédia felvételeit, fotókon a roncs

György István: szinte valamennyi kormányablak nyitva lesz szombaton és vasárnap

Téboly a 7-es főúton, szarvasok cikáztak az autók között – Videó

Hárman menekültek egy lángoló házból Békésen

Súlyos baleset Csonkamindszentnél, mentőhelikopter landolt

Nevelt kislányait, de még a barátnőjüket is erőszakolta a dunántúli pedofil

Megvadult egy Tesla az M3-ason - videóval

Gyászol Veszprém vármegye, meghalt a kitüntetett építész

Szörnyű tragédia Szabolcsban, egy lakó nem tudott kimenekülni

Nem adott kölcsön, ezért megpróbálta felgyújtani barátja házát

Bosszúból végighúzta a kulcsot a szomszéd autóin