
Durván felöntött a garatra, árokban kötött ki a lopott verda
Lerészegedett, beült más nyitva hagyott kocsijába, megtalálta az ott felejtett pótkulcsot, elindult vele, balesetet okozott, a végén pedig az árokban kötött ki egy 63 éves kalocsai férfi.
Tenyek.hu 2022. október 23., vasárnap 13:10
Egy árokba borult személyautóról érkezett bejelentés a Kalocsai Rendőrkapitányságra még szeptember 27-én délután. A helyszínre érkező rendőrök a sofőrrel szemben alkoholszondát alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott. Az egyenruhások a járművet is ellenőrizték, így kiderült, az autót nem a tulajdonosa vezette. A rendőrök felhívták az autó gazdáját, aki megvolt győződve arról, hogy az otthona előtt parkol a jármű, ami akkor éppen az árokban volt összetörve. Elmondta, hogy a kocsit egyébként nem zárta le, és a pótkulcsot is az autóban hagyta, így nem volt nehéz dolga a tolvajnak - írta a police.hu.
A rendőrök ittas járművezetés és jármű önkényes élvétele miatt indítottak büntetőeljárást a 63 éves helybélivel szemben. A kihallgatáson elmondta, hogy a történtek előtt összeveszett a feleségével, ezért elment otthonról és alkoholba fojtotta bánatát. Elhatározta, hogy nem megy haza, hanem keres egy nyitott autót, ahol majd átvészelheti az éjszakát. Rövidesen talált egyet, amiben még kulcs is volt. Ekkor úgy döntött, útnak ered, hogy ne találjon rá a családja, ezután már csak arra emlékezett, hogy árokba borult a járművel.
A helyszínelés során fény derült arra is, hogy a férfi egy anyagi káros balesetet is okozott, miközben elkötötte az autót és a biztonsági övet sem használta. A rendőrök ezért szabálysértési és közigazgatási eljárást is folytatnak vele szemben.
Ügyében a vizsgálatot befejezték a rendőrök, az iratokat pedig megküldték az illetékes ügyészségnek.
+Ez is érdekelheti

Nem kegyelmez az időjárás, kemény éjszaka előtt állunk

Fülöp Attila: 101 új mentőautóval bővül az Országos Mentőszolgálat flottája 2026 elejéig

Tragédia Cegléden: Nem baleset miatt rohantak a mentők

Különleges traffi mért Szegeden az ünnepekkor, így kívántak boldog karácsonyt

Lezuhant egy ember karácsonykor, mentő és tűzoltó vonult ki a budai alsó rakparthoz

Időjárás-jelentés: Kiderült, mi vár ránk az év utolsó hétvégéjén

Karácsonyi tragédia Szentlőrincen: süteménnyel a kezében halt meg egy férfi

Döbbenetes videó: Egy óriás andalgott Jobbágyi utcáin

Csodálatos képek: Fehérbe borult magyar vidéket fotóztak karácsonykor

Rendőrök és a TEK is kivonult szenteste délutánján a rácalmási temetőbe, drámába torkollott az ünnep a településen

Szörnyű tragédia történt szenteste Algyőn, kék fény villant fel karácsonyi világítás helyett

Felborult egy mentőautó Tatabánya egyik legforgalmasabb útján



