
Durva rendőri hajszát vettek fel az M2-esen, csúnya baleset lett a vége - Fotók
Brutális, kilométereken át tartó üldözés szemtanúi voltak az arra közlekedők.
Tenyek.hu 2023. augusztus 01., kedd 16:26
Kedd délelőtt sokkoló videó jutott a Tények birtokába, amit az M2-es autópályán haladó egyik sofőr fedélzeti kamerája rögzített.
A felvételen jól kivehető, ahogy egy szirénázó rendőrautó próbálja megállítani a mögötte közlekedő, rendszámtábla nélkül száguldó Mercedes-t, de az többszöri jelzésre sem húzódott le. Így pillanatokon belül érkezett egy másik rendőrautó is.
A sofőr a belső sávból próbált meglépni, ám a szemfüles rendőrök azonnal ráhúzták a kormányt. Ennek következtében nekihajtott a beton sávelválasztónak, majd ismét rálépett a gázra. A szolgálati autónak előtte kétszer is nekiütközött az ámokfutó.
A manőverezésben végül kitört a kocsi bal hátsó kereke, így az egyenruhások a leállósáv melletti szalagkorláthoz szorították a szabálysértőt. Majd az autóból kipattanva fegyvert ragadtak és másodpercek alatt kirángatták az ülésekről az utasokat.
Az üldözés oka egyelőre ismeretlen, szerdára ígért tájékoztatást a hatóság.
Az akciófilmbe illő jelenetek egyik szemtanúja is megszólalt a Tényeknek!
+Ez is érdekelheti

Itt az ítélet: ennyit kapott a német, queer antifa, aki Budapesten vert agyba-főbe magyarokat

Elképesztő képsorok: Ez történt a Balatonnal pár nap alatt

Mérgezés miatt hívták vissza egy népszerű boltlánc termékét

Rémálom egy családi ház udvarán - versenyt futottak az idővel Terényben

Felmérés bizonyítja: fontos mutatóban produkál egyre kiválóbb számokat Magyarország

Fehérbe borult az ország – lenyűgöző képek érkeztek

Fehérbe borult a Liszt Ferenc reptér - Megszólalt a Budapest Airport

Összeveszett testvérével, ezért felgyújtotta a lakrészét, amiben aludt

Furgonnal ütközött, majd szörnyethalt egy autós Nyárlőrincnél

Nyomozónak adta ki magát, 4 milliót csalt ki egy 81 éves nőtől

A napokban érkeznek a megemelt fizetések - több millió munkavállaló és gyermekes család kap magasabb összeget

Kinyitotta a csomagot, és ellopott 1,5 milliót a berettyóújfalui postás





