
Fiatalokért sietett a mentő Turára, jelenleg is az életükért küzdenek
Csütörtök hajnalban súlyos közlekedési baleset történt Galgahévízen, a Fő úton, amikor egy busz és egy autó összeütközött – derült ki az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hivatalos Facebook-közleményéből.
A becsapódás következtében a kocsi sofőrje a roncsba szorult, az pedig forgalmi akadályt okozott.
Az aszódi hivatásos tűzoltók feszítővágó és nyomóhenger segítségével kiszabadították a sérültet a felismerhetetlenségig összetört autóból, majd azt ésa buszt is áramtalanították és átvizsgálták.
A műszaki mentés idejére az érintett útszakaszt lezárták.
Az autóbusz nem szállított utasokat, vezetőjének nem esett baja.
A roncsból kimentett sofőr viszont súlyos, életveszélyes sérüléseket szerzett.
Címlapfotó: Aszódi Katasztrófavédelmi Őrs
Korábbi tartalmak:
Újabb ámokfutó menekült a rendőrök elől, ennek is csúnya vége lett

Fiatalokért sietett a mentő Turára, jelenleg is az életükért küzdenek

Ő Gábor, akit halálra vertek a budapesti Morrison's-ban, utolsó fotóján gyilkosával szelfizhetett

Brutális gyilkosság Miskolcon, a nyílt utcán találták meg az áldozatot

Horror egy budapesti szórakozóhelyen, meghalt egy fiatal

Állati pokol Zalaegerszegen: 23 állatot tartottak horror körülmények között

Káosz a 84-es főúton: Több autó és egy busz karambolozott

Vizsgálat után egyszerűen eltűnt a beteg Kiskunhalason

Ámulatba ejt az éjszakai égbolt, 14 évig nem láthatunk hasonlót

Módszeresen kegyetlenekedett egy alsószentiváni testvérpár

Váratlan fordulat állt elő a jászberényi karateedző kalandparkos ügyében

Súlyos áramütés ért egy felelőtlen fiatalt a Rákospalota-Újpest vasútállomáson

Videón a rajtaütés, álrendőrre csaptak le Siófokon