
Nevelt kislányait, de még a barátnőjüket is erőszakolta a dunántúli pedofil
Összeveszett élettársával egy férfi közös lakásukban szerdán éjszaka a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Nagycsécsen – közölte a police.hu.
A nézeteltérés a tettlegességig fajult, a férfi bántalmazta párját. A nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy meghalt.
A tettes csak másnap számolt be egy ismerősének a történtekről. A rendőrök ezután a helyszínen elkapták a férfit, majd kihallgatták és beismerő vallomását követően őrizetbe vették.
Halált okozó testi sértés megalapozott gyanúja miatt folytatnak eljárást vele szemben.

Nevelt kislányait, de még a barátnőjüket is erőszakolta a dunántúli pedofil

Megvadult egy Tesla az M3-ason - videóval

Gyászol Veszprém vármegye, meghalt a kitüntetett építész

Szörnyű tragédia Szabolcsban, egy lakó nem tudott kimenekülni

Nem adott kölcsön, ezért megpróbálta felgyújtani barátja házát

Bosszúból végighúzta a kulcsot a szomszéd autóin

Mínuszokkal indult a nap, de pénteken tovább romlik a helyzet

Bezárta magát, letépte az ajtót, és rátmádt a kalauzra egy részeg utas Kelenföldön

Bezárta az autóba, bedrogozta, majd megerőszakolta saját unokahúgát

Emberölés Császártöltésen, ketten öltek

Agyonverte lakótársát egy férfi Miskolcon, a lakás tulajdonosa talált a holttestre

Szédületes dolgot vett fel több kamera az éjszaka közepén, fényárban úszott a fél ország – Videó