
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Az eset múlt pénteken történt, az M3-as autópályán, Hatvan közelében – derül ki a Közút keddi Instagram-bejegyzéséből.
A videón jól látható, hogy a Vásárosnamény vezető oldalon hosszan feltorlódik a kocsisor. Ekkor érkezik nagy tempóval egy autós, aki nem tudta lekövetni a többieket, és belecsapódott az előtte haladóba.
Az is látszik, hogy egy autós még időben észlelte a bajt, ezért elrántotta járművét a külső sávba, így ő megúszta karcolás nélkül az esetet.
„Az ilyen esetek mutatják azt, mennyire fontos, hogy nagyon figyeljük a forgalmat, tartsunk megfelelő követési távolságot és ha azt tapasztaljuk, hogy az előttünk haladó járművek sebessége jelentősen csökken, akkor azt reagáljuk le megfelelően” – tette hozzá a Magyar Közút.
Fotó: magyarkozut/Instagram

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen