
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Egy hat és egy négyéves gyereket szállítottak a kórházba a mentők pénteken reggel egy baleset helyszínéről, amely Hódmezővásárhelyen történt egy lámpás kereszteződésben.
Információink szerint a belváros irányából érkező kilencven év körüli Suzuki vezetője nem adta meg a kereszteződésben a vele szemben egyenesen haladó járműnek az elsőbbséget, eléfordult majd összeütközött.
Az ütközést követően a szabályosan közlekedő Volkswagenben a légzsákok kinyíltak. A vétlen kocsiban többen utaztak, köztük a két kisgyerek.
Korábbi tartalom:
A címlapfotó illusztráció (Országos Mentőszolgálat)

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen