
Lendületben a magyar vállalkozások – eredményes évet zárt az MKIK
Az MTI-hez kedden eljuttatott veszélyjelzés szerint az öt vármegyében szerdán hevesebb zivatarokra és felhőszakadásra kell számítani, a villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél és jégeső is, továbbá rövid idő alatt 50 millimétert meghaladó csapadék hullhat, emiatt az öt vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adtak ki.
Az ország többi vármegyéjére elsőfokú figyelmeztetés van érvényben szerda éjfélig zivatar, míg Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye kivételével felhőszakadás veszélye miatt.

Az előrejelzés szerint kedden a késő esti, éjféli órák után nagyobb valószínűséggel a Dunántúlon, illetve a középső országrészben többfelé fordulhatnak elő zivatarok egy dél felől, északra tartó zivatarrendszer hatására. A zivatarok környezetében reggelig - az északi országrész kivételével - lokálisan jelentős mennyiségű csapadék vagy felhőszakadás, elsősorban az ország déli felében néhol jégeső és óránkénti 60-75 kilométeres viharos szél is kialakulhat.
Szerdán a déli, kora délutáni óráktól újabb kiterjedt, délről északra helyeződő zivatarrendszer kialakulása valószínű. A zivatarrendszerben helyenként viharos szél, jégeső és felhőszakadás valószínű. Elsősorban az ország délnyugati felében, illetve a középső országrészben néhol óránkénti 90 kilométer feletti széllökés, jégeső és felhőszakadás is előfordulhat.
MTI/A fotó illusztráció (MTI)

Lendületben a magyar vállalkozások – eredményes évet zárt az MKIK

Rendkívüli hír érkezett a budai kórházból eltűnt kisfiúról, a hóban fekve találták meg

MTÜ-elnök: 2025-ben az előző évi rekordját is megdöntötte a turizmus

Operatív Törzs: senki se induljon útnak ott, ahol meteorológiai riasztás lesz érvényben ónos eső miatt

Esztergom utcáján találtak egy kislányt, rendőrök értesítették a szülőket

Kemény fagyok után jön némi enyhülés

Kormány: Teljes a készültség, segítünk a bajban! - videóval

Rossz számot hívott, sziklák közt töltötte a fagyos éjszakát Miskolcon

Hihetetlen jelenet az M0-son: sérült állat totyogott az autók között

Autót loptak, benne egy 5 éves gyerekkel Szombathelyen

Kocsi mögé kötve síelt egy férfi Szegeden - életveszélyes

Operatív törzs: senki ne induljon útnak ott, ahol narancs riasztás van