
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A Budapesti Autósok Közössége osztotta meg szerdán azt az elképesztő felvételt, amelyen egy elvetemült sofőr dühöngve zúzza le egy Hyundai elejét, majd próbál lelépni.
A hihetetlen esetet egy fedélzeti kamera rögzítette hétfőn, amin látható, hogy a terepjáró éppen sávot vált az Üllői úton az Ecseri út felé haladva, közben pedig majdnem balesetet okoz, amitőlt a mercisnél betelik a pohár.
A sofőrben ugyanis úgy felment a pumpa, hogy dühében azonnal megelőzte a hyundaiost, majd bevágott elé és lekaszálta az elejét.
A mercis ezt követően próbált elhajtani a helyszínről, de a terepjáró sofőrje a nyomába eredt.
Arról azonban nincs információ, hogyan végződött a fogócska.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen