
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Megtörve ült a bíróságon az a férfi, akit azzal vádolnak, hogy felgyújtotta lakókocsiját majd végignézte, hogy a lángok más épületekre is átterjednek Budakeszin. Tavaly áprilisban rengeteg tűzoltó vonult ki a helyszínre, hogy megfékezzék a lángokat.
Közben azt mondogatta, hogy égjen, aminek égnie kell.
Két embert füstmérgezéssel vittek kórházba a mentők. Ezen felül két ház is lakhatatlan lett. A férfi közel 220 milliós kárt okozott ezzel az ott élőknek.
A vád szerint a férfi egy lakókocsiban élt, amit a tulajdonos vissza akart venni tőle, ezért dühében felgyújtotta. Egy tanú azt mondta a férfi már korábban is fenyegetőzött, vallomását a bíró olvasta fel.
A gyújtogató azt állítja, ő csak kávét főzött, és baleset miatt gyulladt ki a lakókocsi. A szakértő szerint azonban ez nem így történt.
A férfit különösen nagy kárt okozó közveszély okozásának bűntettével vádolják. Évekre börtönbe kerülhet.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen