
Időjárás-jelentés: Nyomasztó előrejelzés érkezett hétvégére
A bántalmazott 5 éves gyerek 2021. szeptember 9-től gyógykezelés alatt állt az egyik debreceni kórházban. Néhány nappal később este 7 óra körül nagymamája látogatóban volt unokájánál, de az idős nő egy telefonbeszélgetés miatt igencsak ideges lett, ezt pedig a gyereken vezette le.
Miután visszament a kórterembe, a kisgyerek beszélni kezdett hozzá, mire az idős nő két kézzel megfogta a felsőtestét, magához húzta és beleharapott a bal arcába, aminek következtében a gyerek 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

A fotó illusztáció: Shutterstock
A Debreceni Járási Ügyészség a nagymama ellen védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés bűntette miatt emelt vádat a Debreceni Járásbíróságon
A járási ügyészség arra tett indítványt, hogy a nővel szemben felfüggesztett börtönbüntetést szabjanak ki – olvasható az ügyészség hivatalos oldalán.

Időjárás-jelentés: Nyomasztó előrejelzés érkezett hétvégére

Óriási, 23,6 kilogrammos szörnyet fogtak ki a Balatonból

Orbán Viktor így búcsúzott Chuck Norristól

Most érkezett: Meghalt Zalavári Bálint

Hazatértek a magyar katonák Bagdadból

Csütörtökön térnek haza a magyar katonák az iráni háborús térségből

Halálos kamionbaleset történt Törökszentmiklósnál

Rákkeltő anyaggal szennyezett terméket hívnak vissza a boltokból

Újabb fordulat az ecsegi testvérgyilkosság ügyében, megszólalt a rendőrség

Nem hívtak segítséget barátai, az utcán heverve halt meg egy férfi Makón

Eszeveszett tombolásba kezdett egy férfi, a sorompók sem állították meg - videóval

Viperával támadtak meg egy kocsmárost, lesben állva estek neki