
Lendületben a magyar vállalkozások – eredményes évet zárt az MKIK

Egy 46 éves tószegi lakos megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2019-től kezdődően Besenyszögön, szülei lakóházának melléképületében kábítószernek minősülő növényeket termesztett 30 éves tószegi bűntársával. A növények gondozásába tevékenyen besegített a besenyszögi édesanya is, aki a palántákat a fia iránymutatása alapján nevelte, tápoldattal látta el, illetve részt vett a szüretelésében is. A két férfi rendszeresen, anyagi haszonszerzésre törekedve a szárított növényi törmeléket 4000 forintos gramm áron értékesítette környékbeli lakosoknak – közölte a rendőrség.

A helyszíni szemle során a rendőrök 1120 gramm kábítószer gyanúját keltő zöld növényi törmeléket, a termesztéshez használt segédeszközöket, 48 tő növényt – amelyek az elsődleges botanikus szakértői vélemény szerint kábítószernek minősülő kannabisz palánták –, 70 már leszüretelt szárcsonkot, valamint vagyon-visszaszerzési tevékenység keretében mobiltelefonokat és készpénzt foglaltak le.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Tisza MEKTO közreműködésével elfogta és előállította feltételezett bűnelkövetőket, akiket kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgattak. A terheltek beismerő vallomást tettek. A nyomozó hatóság a két férfi őrizetbe vételéről határozott és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására, míg a besenyszögi asszony szabadlábon védekezhet.
Fotók: police.hu



Lendületben a magyar vállalkozások – eredményes évet zárt az MKIK

Rendkívüli hír érkezett a budai kórházból eltűnt kisfiúról, a hóban fekve találták meg

MTÜ-elnök: 2025-ben az előző évi rekordját is megdöntötte a turizmus

Operatív Törzs: senki se induljon útnak ott, ahol meteorológiai riasztás lesz érvényben ónos eső miatt

Esztergom utcáján találtak egy kislányt, rendőrök értesítették a szülőket

Kemény fagyok után jön némi enyhülés

Kormány: Teljes a készültség, segítünk a bajban! - videóval

Rossz számot hívott, sziklák közt töltötte a fagyos éjszakát Miskolcon

Hihetetlen jelenet az M0-son: sérült állat totyogott az autók között

Autót loptak, benne egy 5 éves gyerekkel Szombathelyen

Kocsi mögé kötve síelt egy férfi Szegeden - életveszélyes

Operatív törzs: senki ne induljon útnak ott, ahol narancs riasztás van