
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Darabokra tört szabályosan közlekedő autó, a tetejét, mint egy konzervdobozt úgy nyitották fel a tűzoltók, miután egy fekete kocsival ütközött majd az út melletti vízelvezető árokba zuhant. A fekete autó egy villanyoszlopnak csapódott, a jobb első kereke kiszakadt. A brutális baleset csütörtök este történt Tatabányánál. A város hivatásos tűzoltóit riasztották. Az árokba zuhant autóban négyen utaztak, közülük hárman a roncsba szorultak.
A Tények készített egy animációt a balesetről. Tata felé ment a Ford, amikor a mögötte haladó fekete Mercedes nagy sebességgel előzni kezdte, azonban a bal hátuljának ütközött, ettől a Fordot vezető sofőr elvesztette uralmát a kocsi felett és az út melletti árokba zuhant, míg a fekete autó egy villanypóznának csapódott.
Úgy tudjuk a Fordban egy tánccsoport három tagja utazott és az egyiküknek az édesapja. Fellépésről mentek haza, amikor a baleset történt. Percek alatt a helyszínre értek a mentők, de az apa és az egyik 22 éves fiatal életét, aki a sofőr volt, már nem tudták megmenteni.
A jobb első ülésen utazott az édesapa fia, ő kimászott az ablakon a baleset után, könnyebb sérülésekkel megúszta a becsapódást, míg egy 18 éves társa életveszélyesen megsérült. Olyan súlyokat voltak a sérülései, hogy a kórházba szállítás után meghalt.
Zsámbéki egyesületben táncoltak egy Facebook posztban emlékeztek meg társaikról. Úgy tudjuk egy 29 éves férfi volt a Mercedes sofőrje, információink szerint kábítószer hatása alatt vezetett. A rendőrség büntetőeljárást indított.
Korábbi tartalmak:
Halálra gázoltak egy anyát és gyermekét Bagnál
Durva baleset lett a részeg autózgatás vége - videóval
Fordulat az audis ámokfutó ügyében: új körözést adott ki a rendőrség

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen