
Három balesetet is okozott a mezítláb menekülő részeg cserbenhagyó
A közlemény szerint március 20-án elfogtak egy 37 éves soproni lakost, aki a fogyasztói körének saját maga állított elő kábítószert.
A gyanú szerint a férfi már évek óta illegálisan üzletelt: Hollandiából és Németországból rendelt olyan kémiai anyagokat és vegyszereket, amelyeket összevegyítve drogot állított elő.
A férfi lakásán tartott kutatás során egy teljes droglabort találtak üvegedényekkel, lombikokkal, csövekkel, szűkítőkkel, dugókkal, keverőpálcákkal, kanalakkal, lombiktartóval és különböző kémiai vegyületekkel; összesen 14-féle elegyet számoltak össze a rendőrök, és több mint egy kilogramm kábítószer-alapanyagot foglaltak le.
Ezek között találtak úgynevezett karfentanilt is, amely egy opioid szintetikus anyag, és a hatásfoka tízezerszer nagyobb, mint a morfiné; emberre rendkívül veszélyes, már 20 mikrogrammnyi is halált okoz. A szert állatgyógyászatban használják érzéstelenítésre, nyugtatásra nagy testű emlősök, például elefántok, orrszarvúak, bölények, rozmárok, jegesmedvék kezelésére
- tették hozzá.
A 37 éves soproni férfit jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelemmel gyanúsították meg, bűnügyi őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását, amelyet a Gyulai Járásbíróság el is rendelt
- áll a közleményben.
Forrás: MTI / Borítókép forrása: police.hu

Három balesetet is okozott a mezítláb menekülő részeg cserbenhagyó

Biciklist gázoltak halálra Kecelnél, két autó ütközött

Tragédiában halt meg egy nő Szenteste hajnalán Hajdúszováton

Egy öt kilogrammos harcsa utazott egy budapesti villamoson

Van, ahol van esély a fehér karácsonyra Magyarországon

Aknafedő alatt ért véget az ózdi tolvaj karrierje

Üldözés közben gázolt halálra egy biciklist egy drogos ámokfutó Győrnél

Holttestet talált Tokajnál egy kiránduló

Vascsővel rabolt ki egy 90 éves nőt Jászárokszálláson

Senki ne egye meg! Mérget találtak egy mirelit gyümölcsben

Frontális ütközés a 4-esen - autó csapódott traktorba Püspökladánynál

Cél, hogy elkerüljük az ilyen kamionos helyzeteket - videókkal