
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Kedden egy tatabányai masszázsszalon vendége hirtelen rosszul lett és elájult. A masszőrök hatalmas erőfeszítésének köszönhetően azonban a férfit sikerült visszahozni a halál torkából – számolt be az esetről pénteken a KEMMA.
Információk szerint az idős vendég már érkezésekor furcsán érezte magát, majd masszázs közben rosszul lett és eszméletét vesztette. A dolgozók azonnal riasztották a mentőket, majd telefonos utasítások alapján megvizsgálták a beteget, aki ekkor már nem lélegzett. A bejelentők nagyon megrémültek, ennek ellenére mégis megkezdték a férfi újraélesztését.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A szalon dolgozói egymást váltva küzdöttek a vendég életéér, amit a perceken belül helyszínre érkező mentők folytattak. Az időben megkezdett mellkasi nyomások végül sikerre vezettek, a férfit stabil állapotban szállíthatták kórházba.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen