
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Két horgász esett a Mátravidéki Erőmű hűtőtavába hétfő délután, egyiküket sikerült kimenteni a vízből, a másik férfi azonban életét vesztette.
A heol.hu értesülései szerint két budapesti, az ötvenes éveikben járó férfi csónakból próbált hódolni szenvedélyének, amikor az egyikük felállt, mert rosszul lett, és a megbillenő csónakból a vízbe esett. Társa segíteni próbált rajta, utána is ugrott, de nem tudta kimenteni.
Fotó: Agria TV
A balesetet a partról végignézte egy kutyáját sétáltató személy, aki azonnal hívta a 112-t.
A környékbeliek szerint a betegségben szenvedő, szerencsétlenül járt férfi – aki állítólag műtétre várt, de előtte még szeretett volna kikapcsolódni – holttestét továbbra is búvárok keresik. A vele horgászó férft kihűléssel azonnal kórházba szállították.
A helyszínen tartózkodó horgászok egyike azt mondta, a férfiak a csónakot kölcsönkérték, s a vízre szálláskor nem vették magukra az előírás szerinti mentőmellényt.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen