
Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus
Három kocsi ütközött egymásba még tavaly novemberben az M0-ás autóút 11-es kilométerénél, a Szeged felé vezető oldalon, az esettel kapcsolatban a katasztrófavédelem közleményében akkor csak annyit közölt, hogy a műszaki mentést a fővárosi tűzoltók végezték, és egy autót áramtalanítottak.
A balesetről azonban kedden egy fedélzeti kamerás felvétel is napvilágot látott, amit ráadásul éppen az egyik karambolozó autó készített. A Budapesti Autósok videóján jól látható, hogy az első ütközés után egy fekete kombi megpördült és keresztbe állt az autóút belső sávjában, ekkor viszont már túl késő volt, a felvétel készítője sem tudott megállni. Bár úgy tűnik, hogy megpróbált fékezni, a csúszós útburkolat sem segített a helyzetén és egyenesen a keresztben veszteglő autó oldalába csapódott.
Címlapfotó: YouTube/Budapesti Autósok Közössége

Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus

Háromezer forintért akartak agyonverni egy 77 éves férfit

Ruhásszekrénybe bújt a rendőrök elől a rabló

Helyreigazítás

Sokkoló videó készült a szentmártonkátái halálos horrorbalesetről

Sztrókot kapott vezetés közben egy nő, árokba hajtott – Fotó

Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán

Letartóztatták a férfit, aki megölte volt élettársát Szolnokon

Elrabolta volt barátnőjét egy hajdú-bihari férfi, megverte és ruha nélkül az utcán hagyta

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

24 év után rács mögött az ajkai gyilkos szeretők

Csákánnyal akarta megölni volt élettársát egy férfi