
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Egy férfi tett bejelentést pénteken, nem sokkal éjfél előtt, hogy egy horgász beesett a vízbe a tolnai Duna-holtágnál. A Tolnai Rendőrőrs járőrei azonnal a helyszínre mentek, ahol látták, hogy egy magatehetetlen férfi van bent a vízben, akinek a fejét horgásztársa próbálja a felszínen tartani - írta a police.hu.
Elmondták, hogy már több mint egy órája van bent a hidegben, de nem tudják kihúzni.
Szakálos Gábor őrmester gondolkodás nélkül a vízbe ugrott, és megpróbálta kihúzni a bajba jutott embert. Járőrtársa, Miklósa Dóra őrmester pedig a partról tartotta a férfi fejét, nehogy elsüllyedjen. Időközben az egyenruhások kérték szekszárdi kollégáik segítséget is a mentéshez. Rövid időn belül megérkezett a másik járőrkocsi is, Bárdos Tamás főtörzsőrmester, Károly Kinga törzsőrmster és Kiss Niké Fédra őrmester.

Fotó: police.hu
Néhány percbe telt, de végül a közös erőfeszítés meghozta gyümölcsét, a rendőröknek sikerült kihúzniuk a vízből a bajbajutott horgászt. Ezt követően pedig megkezdték az elsődleges ellátást. Vizes ruháit levették, majd pokrócokkal betakargatták, miközben a megrémült feleséget is nyugtatgatták.
Néhány perc múlva megérkeztek a mentők is, akik a férfit kórházba szállították.

Fotó: police.hu

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen