
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Egy szabadnapos rendőr éppen Székesfehérváron autózott, amikor meglátott a járdán egy mozgássérült férfit, akinek a lábánál egy idős nő hevert – számolt be a nem mindennapi esetről szombaton a BRFK Budapesti Rendőr-főkapitányság hivatalos Facebook-oldalán.
Mint kiderült, a nő pár perccel korábban esett össze, de a férfi nem tudott segíteni rajta.
A hadnagy ezt követően azonnal mentőt hívatott az egyik járókelővel, miközben megvizsgálta a beteget, aki már nem lélegzett.
A rendőr ezért rögtön megkezdte a nő újraélesztését, amit a helyszínre érkező mentők átvettek.
Az életmentés végül 10-15 perc elteltével meghozta az eredményét, így a beteget kórházba szállíthatták.
A borítókép illusztráció: Országos Mentőszolgálat hivatalos Facebook-oldala

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen