
Fordulat érkezik húsvéthétfőn az időjárásban, megtorpan a tavasz
Életveszélyt okozó testi sértés és minősített rablás miatt emeltek vádat egy kiskunhalasi testvérpár ellen, miután betörtek egy idős férfihoz, akit bántalmaztak és kiraboltak – állt Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség keddi sajtóközleményében.
Információk szerint az elkövetők 2023 szeptemberében a kilátástalan anyagi helyzetük miatt döntöttek úgy, hogy kirabolják a már korábban kiszemelt, 85 éves áldozatukat.
A testvérek ekkor átmásztak a kerítésen és mivel a nyitott melléképületben nem találtak semmit, elhatározták, hogy a házban is körülnéznek, ezért áramszünetet okoztak.
A büntetett előéletű, fiatalabb elkövető ezután felfeszítette a bejárati ajtót, a zajokra azonban felébredt az áldozat, aki ahelyett, hogy megijedt volna a betörőktől, kérdőre vonta őket.

Fotó: ügyészség
Ezt követően a vádlottak ököllel estek neki a védekezésképtelen férfinak, - aki elesett és a járólapba verte a fejét - majd áldozat gondosórájával, telefonjával, valamint 400 ezer forintjával távoztak a helyszínről.
A támadás következtében a férfi súlyos sérüléseket szenvedett, de az időben érkezett orvosi ellátás és kórházi gyógykezelés megmentette az életét.
A párost életveszélyt okozó testi sértéssel és a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablással vádolják, velük szemben szabadságvesztés kiszabását kérték.
Bűnösségükről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.

Fordulat érkezik húsvéthétfőn az időjárásban, megtorpan a tavasz

„Iszonyatos csalódás": Zákány Péter tábornok Pálinkás Szilveszterről - videóval

Rendkívüli figyelmeztetést adott ki a Budapest Airport, minden utast érinthet

Húsvéti tojás pottyant az égből Miskolcra? Döbbenetes videó készült az éj leple alatt

Horror az Alföldön: Mentőhelikopter és több mentőautó lepett el egy hajdúsági kerékpárutat

Riadó a Balatonnál: Több száz ember menekítése indult meg

Elképesztő jelenetek játszódtak le Tiszaörs központjában, mentőakció volt a magasban

Ön már megtette, amit meg kell tennie? Vészesen közelít egy fontos határidő

Rendkívüli vészhelyzet Komárom-Esztergomban: 16 mentőegységet vezényeltek ki

Felkavaró fotók érkeztek a Kiskunságból, borzalmas hármas tragédia történt

Vasárnap megnyílik a Citadella a nagyközönség előtt – Orbán Viktor is beszédet mond

A sofőr szerint egy patkány a hibás, ilyet még nem hallottak a rendőrök