
Felmérés bizonyítja: fontos mutatóban produkál egyre kiválóbb számokat Magyarország
Egy letartóztatásban lévő nővel szemben emberölési kísérlet miatt emeltek vádat, aki egy félreértés miatt szúrta meg vejét – állt a Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség keddi sajtóközleményében.
Információk szerint a nő Hosszúpályiban élt lányával és annak párjával, a sértettel.
Az anya azonban többször is szóvá tette, hogy a férfi ingyen lakik náluk, valamint, hogy nem megfelelően bánik gyermekével. Ennek következtében többször is heves vita alakult ki köztük, ami tettlegességig fajult.
2024 májusának egyik délutánján a férfi egy üveg borral tért haza, majd a vádlottal együtt elkezdtek italozni. A részeg felek estefelé elaludtak, a férfi azonban időközben felkelt, de ittas állapota miatt ráesett az ágyon fekvő nőre, akinek véletlenül megfogta a combját.

A fotó illusztráció: police.hu
A vádlott erre felébredt, aki azt hitte, lánya párja szexuálisan akar közeledni felé, ezért a vita hevében elővett egy konyhakést, amit veje mellkasába döfött. A sértett párja a zajokat hallva a szobába sietett és vérző szerelméhez azonnal mentőt hívott.
A férfi túlélte a támadást, de 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.
Amennyiben a nő beismeri tettét és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, 7 év börtönbüntetésre, valamint 7 év közügyektől való eltiltásra ítélhetik.

Felmérés bizonyítja: fontos mutatóban produkál egyre kiválóbb számokat Magyarország

Fehérbe borult az ország – lenyűgöző képek érkeztek

Fehérbe borult a Liszt Ferenc reptér - Megszólalt a Budapest Airport

Összeveszett testvérével, ezért felgyújtotta a lakrészét, amiben aludt

Furgonnal ütközött, majd szörnyethalt egy autós Nyárlőrincnél

Nyomozónak adta ki magát, 4 milliót csalt ki egy 81 éves nőtől

A napokban érkeznek a megemelt fizetések - több millió munkavállaló és gyermekes család kap magasabb összeget

Kinyitotta a csomagot, és ellopott 1,5 milliót a berettyóújfalui postás

Zebrán és járdán akart gázolni egy nő Győrben

Videóhívásban közvetítette tacskói bántalmazását, súlyos büntetés vár rá

Riasztást adtak ki több járásra is

Alaposan meggyűlt a baja a serpenyővel egy kislánynak, mentőket riasztottak