
Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus
Egy 50 év körüli férfi csütörtökön sorban állás közben egyszer csak összeesett egy óbudai élelmiszerboltban. Az ott dolgozók azonnal a segítségére siettek, az eszméletlen férfi ekkor még lélegzett, de rögtön mentőt hívtak hozzá. A férfi keringése időközben azonban összeomlott, ezért egy vásárló, aki belgyógyász doktornőként dolgozik, megkezdte az újraélesztést a bolt néhány dolgozójának közreműködésével.
A kiérkező mentőknek végül sikerült stabilizálniuk a férfi állapotát, majd teljes felépülése érdekében kórházba szállították – olvasható az Országos Mentőszolgálat hivatalos Facebook-oldalán.

Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus

Háromezer forintért akartak agyonverni egy 77 éves férfit

Ruhásszekrénybe bújt a rendőrök elől a rabló

Helyreigazítás

Sokkoló videó készült a szentmártonkátái halálos horrorbalesetről

Sztrókot kapott vezetés közben egy nő, árokba hajtott – Fotó

Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán

Letartóztatták a férfit, aki megölte volt élettársát Szolnokon

Elrabolta volt barátnőjét egy hajdú-bihari férfi, megverte és ruha nélkül az utcán hagyta

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

24 év után rács mögött az ajkai gyilkos szeretők

Csákánnyal akarta megölni volt élettársát egy férfi