Dráma egy házibuliban, minden perc számított

Az utolsó pillanatban kérték a mentők segítségét egy Észak-magyarországi házibuliban tartózkodó 35 év körüli férfihez.

2022. május 18. 10:12

A társaságnak az lett gyanús, hogy barátjuk régóta szótlanul üldögélt a kanapén, míg máskor mindig a buli középpontjában van. Többen is próbáltak vele kommunikálni, ám a férfi mindig zavartan viselkedett és a beszéde is érthetetlen volt. Először azt hitték részeg, aztán mikor látták, hogy komolyabb a dolog, értesítették a hivatalos szerveket. A mentők hamar a helyszínre értek és egy zajló agyi katasztrófát állapítottak meg a betegnél, aminél “minden perc számít”.


A tapasztalt életmentők azonnal ellátták a férfit, majd induláskor megkérték a Mentésirányítást, hogy értesítsék a legközelebbi Stroke központot a pillanatokon belül érkező beteg kritikus állapotáról. A gyors kórházi beavatkozásoknak köszönhetően végül sikerült megakadályozni a beteg végleges bénulását, valamint megmenteni a beszédközpontját is – derült ki az Országos Mentőszolgálat hivatalos Facebook-közleményéből.

Megtalálták a Visegrádon Dunába veszett lány holttestét Budapestnél
A Duna budapesti szakaszán találták meg a Visegrádnál eltűnt kislány holttestét.
Újabb tragédia a Tiszta-tónál, ismét egy fiatalt ragadott el a víz
A jó fizikai állapotban lévő fiatal rendőr a Holt-Tiszát akarta átúszni, azonban féltávnál elmerült a vízben, majd n...
Arcot cserélt a gyilkos nő, mégis elfogták
A nő meggyilkolta volt párja új szerelmét, aztán elmenekült.
Balkáni szitu az M2-esen, dühös kamionos őrjöngött az út közepén
A Magyar Közút egyik vezetője még csírájában elfojtotta a balhét, a kamionos azonban így is kövekkel szórta meg hara...
Exkluzív, megszólalt Berki Krisztián pszichológusa
Berki Krisztián pszichológusa először szólal meg a tragédia óta.
Tények Plusz adás, 2022. július 1., péntek
POKOLI KÁNIKULA - 50 fok a konyhákon, 60 az aszfalt mellett. Ájuldoznak, de a hőségben is dolgoznak klíma nélkül a t...
Egy kis felfrissülés nyugaton
időjárás-jelentés, 2022. július 1., péntek
Újra bevezetnék a halálbüntetést
Az elnök készen áll, hogy jóváhagyja a halálbüntetés újbóli bevezetését Törökországban, amennyiben a parlament megsz...
Idegesítette a szomszéd kutya ugatása, fogta és felakasztotta
A kegyetlen szomszéd megunta a folyton ugató kutyát, és miután a gazdák többszöri felszólítás után sem tudták megold...
Hamilton beadta a derekát
A hétszeres világbajnak alul maradt a FIA-val vívott „ékszercsatában”, végül kénytelen volt beadni a derekát.