
Holttestet találtak Salgótarjánban, különös kérdésre keresik a nyomozók a választ
Komoly sérülés történt a vasárnapi FC Hatvan – Termálfürdő FC Tiszaújváros mérkőzésen, egy 25 éves fiatal ugyanis percekig feküdt a földön eszméletlenül – közölte a Boon.hu. A meccs 31. percében Lőrincz Patrik egy ütközést követően zuhant a fűre, sérülése miatt pedig 21 percig leállították a játékot.
A masszőrünk, Koczka Ferenc, és az ellenfél csapatának masszőre, Pesti Tamás azonnal hozzálátott, hogy javítson az állapotán, utóbbi a mentőkkel volt telefonos kapcsolatban, és kiérkezésükig az ő utasításaikat követtük, nyomókötést kapott, stabil oldalfekvésbe helyeztük, a szorító dolgokat, cipőt és még a csapatkapitányi karszalagot is levettük róla
– fogalmazott a portál megkeresésére Fodor Péter, a Termálfürdő FV Tiszaújváros technikai vezetője. Hozzátette, körülbelül 3-4 percig lehetett eszméletlen a focista.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A mentő először a hatvani, majd onnan a miskolci kórházba szállította a fiatalt. Kiderült, hogy a koponyacsontjából letört egy darab, a halántékánál ért ütés miatt pedig szemész orvoshoz is el kellett jutnia.

Holttestet találtak Salgótarjánban, különös kérdésre keresik a nyomozók a választ

Tavaszi hóesést örökítettek meg kis hazánkban, nem enged a tél szorítása

Holtan találtak egy házaspárt Ostffyasszonyfán, az éj leple alatt csapott le a csendes gyilkos az áldozatokra

Kamerával kukkolta a nőket az M4-es pihenőjének WC-jében - Videó

Drámába fulladt a hétvégi túra – mentőhelikoptert riasztottak a Bakonyban

Sokkoló baleset történt Bugyi határában, egy ház fala is beszakadt – fotóval

A nyílt utcán verte össze élettársát egy férfi, a fejét többször megtaposta

Vascsővel verte szét szomszédját egy honti férfi - Fotók

Késsel fenyegette a mentőket egy fertőszentmiklósi férfi

Drámai küzdelem Győrnél, egy idős nő élete volt a tét - Fotó

Rejtélyes holttestet találtak Nyíregyházán - Fotók

Rendőrök szeme láttára szabálytalankodott egy részeg - Videó